Történelmi háttér




Yüklə 86.72 Kb.
tarix20.04.2016
ölçüsü86.72 Kb.
Ady Endre tétel


Történelmi háttér

Az 1867-ben megalakult Osztrák–Magyar Monarchia kétközpontú, dualista állam volt. Ausztriát és Magyarországot nem pusztán perszonálunió kapcsolta össze, közös volt a hadügy, a külügy és az ezek finanszírozásához szükséges pénzügy. Ezen tárcák közös irányításáról 60-60 fős delegációk gondoskodtak. Magyarország ezeken az ügyeken kívül teljes önállósággal rendelkezett.

Magyarország államformája alkotmányos monarchia lett, Ferenc József azonban uralkodóként jelentős pozíciókat őrzött meg. A kiegyezés nem csak politikai, hanem gazdasági síkon is megtörtént. A közös ügyek rendezésére kvótákat szabtak ki, melyeket 10 évente újratárgyaltak.

Magyarországon a lakosság - Európa más területeihez hasonlóan- kitörő örömmel fogadta a háborút, a parlamenti (és parlamenten kívüli) pártok támogatták azt. A háború borzalmainak hatására azonban hamarosan mindez megváltozott. Megérkeztek az első sebesültekkel teli vonatok, hamarosan ellátási nehézségek jelentkeztek, az emberek lassan kezdtek elfordulni a háborútól. A Monarchia, mint a háború egyik kirobbantója, a kezdetektől hadban állt. Mintegy 9 millió főt küldött a frontokra, melynek nagyjából a fele magyar volt. A magyar katonákat a keleti és az olasz fronton egyaránt, nagy számban bevetették. Hatalmasak voltak veszteségeink; Gorlice, Doberdo, Piave vagy Isonzo neve nemzedékekre beivódott az emberek emlékezetébe. A háború előrehaladtával az ellátás rohamosan romlott, az életszínvonalat már a jegyrendszerrel sem tudták minimális szinten sem tartani. A hangulat további romlását idézte elő az egyre nyilvánvalóbbá váló háborús vereség, és az arról tudomást nem vevő kormányzati politika. 1916-tól a parlamenten kívüli Magyarországi Szociáldemokrata Párt MSZDP, az -1914-ben alakult, értelmiségieket tömörítő- Országos Polgári Radikális Párt (OPRP), valamint a Kisgazdapárt (FKgP) is egyre erőteljesebben hallatta háborúellenes hangját. Az események folyását azonban már nem lehetett megállítani. A központi hatalmak csekély sikerei messze nem voltak elegendők ahhoz, hogy kicsikarják a győzelmet, különösen 1917 után nem, amikor is az USA is belépett a háborúba az antant oldalán. Miután a háborús veszteség elkerülhetetlensége, valamint a Monarchia feldarabolásának terve mindenki számára nyilvánvalóvá vált, IV. Károly békét kért, a birodalmát föderalisztikus alapon kívánta újraszervezni. Ez már kevés volt a nemzetiségeknek, s birodalom szertenemzeti tanácsok alakultak, így történt ez Magyarországon is, Budapesten október 24-én megalakult a Magyar Nemzeti Tanács.



Ady Endre élete (1877-1919)

Érmindszentesen (Erdély északi része) született. Apja Lőrinc hétszilvafás nemes. Anyja Pásztor Mária papok és tanítók leszármazottja a gimnáziumot a Nagy Károly Piarista gimnáziumban végzi, majd a gimnázium felső osztályt Zilahon, református gimnáziumban folytatja. Debrecenben jogi akadémiára iratkozik, de otthagyja és újságírással kezd foglalkozni. A debreceni Hírlap munkatársa és itt jelenik meg az első vereses kötete “Versek” címen 1899-ben. Ez a kötete még nem az igazi Ady hang.

Majd meghívják, Nagyváradra ő elfogadja a meghívást, szintén újságírónak megy át, ez az első nagyváros az életében. Itt ismerkedik meg a politikai életben a polgári radikalizmussal. (Nagyváradi napló) (itt ismerkedik meg egy táncosnővel, aki megfertőzi szifilisszel). Itt ismerkedik meg Diósy Ödönné Brüll Adéllal. 1904-ben érkezik Párizsba, itt találkozik a modern költészettel (Bodleire, Verlaine, Rinbond). 1906-ban megjelenik az Új veresek majd a Vér és Arany kötet. Rengeteg bírálat közömbösség éri. Az elszigeteltséget az 1908-ban induló NYUGAT enyhíti, melynek főszerkesztője Ignótus Pál, Osváth Ernő, akik fölfedezik Ady tehetségét, verseit közlik a lapban, és Ady haláláig munkatársa a Nyugatnak. A Nyugat mércéje az író tehetsége.

Majd később Nagyváradon egy irodalmi társaságot alapítanak Ady itt is aktívan részt vesz. 1914-ig évente jelenek meg kötetei. Ezek közül legkiemelkedőbb az Illés szekerén című könyve ahol új témaként jelentek meg Istenes és forradalmi versei. 1912-ben szakít Lédával (Elbocsátó szép özenet). Ezidőtájt leveleket kezd kapni Svájcból, egy intézetből, Boncza Bertától. Ebből a levelezésből házasság lesz. Ady 37, Berta 20 éves. Ekkor következik a Világháború. Ady az első pillanattól kezdve háborúellenes, verseit alig közlik. Betegsége ekkorra mindinkább elhatalmasodik rajta. Egy ideig Csúcsán élnek Boncza birtok, de az öreg Boncza halála után felköltöznek Pestre.

Utolsó kötete a Halottak élén, ekkor írja gyönyörű szerelmes verseit Csinszkának. Halála után jelenik meg az Utolsó hajók című kötete. 1919-ben hal meg. Mikor meghal a Nemzet halottjaként temetik el.

Pályakép
Ady költői újításai
Ady Endre követ néhány hagyományt, de mégis az újításai a fontosak. Legfontosabb a szimbolizmus, ami nyugaton már nem új, ott tekinthető hagyománynak, de itthon forradalmian újnak számít. Éppen ez az egyik legnagyobb újítása Magyarországon, ő az első magyar szimbolista költő. Ezzel a stílusirányzattal Párizsban, Léda irányításával ismerkedik meg, itt olvassa Baudelaire verseskönyveit is. Szimbólumait a legkülönfélébb forrásokból gyűjti. Vannak történelmi (Verecke, Dévény), földrajzi (Pusztaszer, Tisza-part, Hortobágy), bibliai (Góg és Magóg) és mitológiai (Herkules, Prométheusz) szimbólumai, de több közszót is szimbólummá tesz (Tegnap, Holnap), sőt több olyan szót is használ jelképként, amit ő maga talál ki, például a Muszáj Herkules. Szimbólumait mindig nagybetűvel kezdi, így ezek könnyen felismerhetőek. Ady ismeri és használja a színszimbolikát, jellemzően két szín tekinthető nála jelképesnek, a vörös, ami a szerelmet és a fekete, ami a halált jelképezi. E stílus jellemzői közé tartozik a dekadencia, a beteges halálvágy. A dekadencia oka a szimbolistáknál, hogy már majdnem mindent kipróbáltak, csak a halál maradt rejtély számukra. Fontos még a verseinek ciklusba rendezése is, ez a témák szerinti csoportosítást jeleni. Ezt is Párizsban tanulja, és először Baudelaire kötetében a Romlás virágaiban találkozik vele. A Szimbolista költészetre jellemző még a látomásosság és a sejtetés.
A lélek legmélyén lévő kétségeket, problémákat boncolgatja, míg ha ezzel fel is rúgja a tabukat, a költészet hatalmával ő ezt megteheti. Ilyen szempontból Ady társtalan, mert a későbbi költők (Babits) másképp írnak majd az őszinteségről, mint ő. Sajátos művészsorsot tár ki, bohém, sejtelmes világa a polgárok számára vonzó (halál vállalása, szenvedély). Állandóan jelen van a félelmek világ (betegség). A világ egyre érthetetlenebb és így ellenségessé válik.

Szerelmi költészetében is újít, verseit az őszinte kibeszélés és a tabu nélküliség jellemzi. Nem csak a lelki, hanem a szexuális elemek is jelen vannak. Az un. perdita motívummal (bukott nő motívum) átlépi a korlátokat, a bukott nőről természetesen beszél és a legmélyebb dolgokat is kiteregeti. A szerelem teljességét mutatja zavarba ejtő kitárulkozásával. Ady nem csak a megbotránkoztató szerelem merészségét vállalta, hanem azt is, amit mások nem mertek kimondani: a vér mellett az élet másik nagy mozgató ereje az arany, a pénz.

Formai újítások:

A vers ritmus variálása, népszerű a jambikus lejtés. A Nyugat-európai verselés összemosódik az ősi magyar ütemhangsúlyos verseléssel  Szimultán verselés: A vers értelmezhető időmértékes verselésnek és ütemhangsúlyos verselésnek is.



Ady verseiben az egyik sor időmértékes a másik ütemhangsúlyos ezt nevezzük KEVERT RITMUSÚ VERSNEK! Nem érdeklik a szabályok, elmondja, amit akar. A régi szabályokkal sem foglalkozik, a vers ritmusát igazítja a mondanivalójához és így képez új szabályt (szabály nélküli szabály). Előfordul ÖTVÖZÖTT RITMUS! is ami azt jelenti, hogy a soron belül is keveredik az időmértékes és az ütemhangsúlyos verselés.

Számmisztika: vers, ciklus vagy kötet címei legtöbbször három szóból állnak.

Ars poetica
Ady nemcsak szép versek írója kívánt lenni, hanem egy új élet hírnöke, új Messiás is, aki a magyarságot európai helyzetének kritikai önszemléletére akarta ráébreszteni. Úgy tört be a  magyar életbe, olyan gõgös önérzettel, mint akinek eleve joga és kötelessége ítéletet mondani. Hangja csupa dacos ingerültség. Önmagát különbnek látta mindenkinél, mert benne - véleménye szerint - a “magyar faj” és a “művész” legjellemzõbb és legnemesebb vonásai egyesülnek. Büszkeséggel hirdette magáról: õ az igazi magyar, Góg és Magóg fia, ős Napkelet álmának megvalósítója. Önmítoszában ott élt a tragikus küldetéstudat, a mártírságot is vállaló elhivatottság, de azt is tudta magáról, hogy mint költõ sem hasonlítható össze senki mással. Ennek a hitnek az alapja éppen az volt, hogy átélte és mûvészi erõvel fejezte ki a lét és a magyar lét minden fájdal-
mas korlátját, bûnét, problémáját. Az új versek elõhangja, a cím nélküli, Góg és Magóg fia  vagyok én ... kezdetű költemény lírai ars poetica és programadás is egyben. A “nagyvilágot” megjárt, Párizsból hazatérõ s új szemléleti távlatokkal gazdagodott költõ lírai vallomása ez a vers: írói szándékainak összegzése ez a vers, a hazához való ragaszkodásának összetett érzelmû kifejezése.


Ady versei és fő motívumai
Góg és Magóg fia vagyok én…
Az új versek előhangja, a cím nélküli, Góg és Magóg fia vagyok én … kezdetű költemény lírai ars poetica és programadás is egyben. A „nagyvilágot” megjárt, Párizsból hazatérő s új szemléleti távlatokkal gazdagodott költő lírai vallomása ez a vers: írói szándékainak összegzése ez a vers, a hazához való ragaszkodásának összetett érzelmű kifejezése. Az első két versszak hasonló szerkezeti felépítésű: A kezdősorok erőteljes hangütésű kijelentéseit a záró sorok bizonytalanságot tartalmazó kérdései követik, s már a költemény első felében megteremti a mű egészének egyre fokozódó tragikus-elszánt kettősségét, feszítő ellentétét. A kijelentő mondatok szimbólumai csaknem ugyanazt az érzést, élményt szuggerálják: a bezárt, elátkozott, pusztulásra ítélt néphez való sorsszerű kötődést és a teljes azonosulást, az ősi múlt vállalását és egyben a közösségből való kizártság tragikumát. A kérdő mondatok tétova, engedélyt kérő félelmében egyelőre csak a hazatalálás, hazatérés nosztalgiája szólal meg, de belevegyül ebbe már valamiféle messiási küldetéstudat, a megváltásnak, a bezártság eltűnésének bizonytalan reménysége is. Szimbólumok tartalmának megközelítése a mai magyar olvasó számára már magyarázatot igényel – Góg és Magóg neve több helyen is előfordul a Bibliában: mindkettő az istenellenes, Izraelt próbára tevő pogányság jelképe, de hatalmukat Isten el fogja pusztítani. Anonymus a magyarok őseivel azonosította őket. „Verecke híres útja” egyértelműen a honfoglalásra utal, Dévény pedig a régi történelmi Magyarország nyugati kapuja, határállomása volt: itt ért a Duna magyar területre. Ezeknek az ismeretében tovább bővül az első két strófa jelképes tartalma: Góg és Magóg népe az ércfalakkal körülzárt, pusztulásra ítélt, az élettől elrekesztett keleti magyarsággal azonos, s a versben megszólaló hangsúlyozza népével való sorsközösségét, különösen az első sorok végére helyezett nyomatékosított névmással: „vagyok én”; „jöttem én”. kívülről döngeti a kaput, falat, hogy bebocsássák, hogy elsírhassa népe sorsát. Ezért kíván nyugatról betörni az új idők új dalaival. A jelképek mélyén ott lappang népe megszabadításának, kiszabadításának vágya, új élettel, éj kultúrával való megváltásának óhaja, reménye is. Szembekerül az első két versszakban a hiába és a mégis: a küldetés hiábavaló reménytelensége, de az ebbe beletörődni nem tudó, nem akaró, szembeszegülés daca. S ellentétben áll a cselekedni vágyó „én” s a cselekvést megakadályozható „ti” is. Ezek az ellentétek lendítik tovább a költeményt, s a belső feszültség a régi magyar történelemből vett szimbólum ok révén inkább elmélyül és kibontakozik. A „ti” tartalma a jelképrendszerben körvonalazódik: az énekes Vazult eltiporni akaró durva erőszakkal, az új dalokat elátkozó Pusztaszerrel, vagyis a jelen minden haladást gátló hatalmával azonosul. Ezzel a hatalommal száll szembe – még ha reménytelenül is – a lírai én elszántsága. – A 4. versszakban a „de” ellentétes kötőszó után háromszor hangzik fel a „mégis”, megszólal a lázadó eltökéltség, mely nem engedi eltiporni, elhallgattatni magát. Halmozott állapothatározókban kifejezett, vállalt szenvedés és a kétely ellenére is diadalmasan, jövendölésszerűen szólal meg a remény: Az új szárnyakon szálló dal végül mégis győztes, új és magyar lesz. A költemény egyik kulcsszava a hatszor ismétlődő „új”, ez a szó azonban nem a nemzeti hagyományokat tagadja. A vers egész jelképrendszeréből kiderül ugyanis, hogy a költő a nemzeti múlt vállalása mellett érvel, s a jövő fejlődését összekapcsolja a múlttal.
A magyar Ugaron
A költő szemében a táj elátkozott föld, ahol minden és mindenki pusztulásra ítéltetett. A ciklus címadó verse (1905) nem "tájleírás", a szimbólumba átváltó metaforák sora nem egy vizuálisan elképzelhető konkrét tájat ábrázol, sokkal inkább belső látásunkat ragadja meg riasztó látomásként. Feszítő, cselekvésre izgató ellentétek található a költeményben: az elvadult táj, a vad mező szemben áll az ős, buja, szűzi földel, a szent humusszal: a szépséget jelképező illatával szerelmesen bódító virággal pedig a dudva, a muhar, az égig nyúló gisz-gazok, a vad indák kerülnek szembe. A képek és a jelzők egyrészt a nagy lehetőségekre, a föld gazdag termékenységére utalnak, másrészt az elkeserítően kopár valóság, az eldurvult, műveletlen világ leverő élményét fejezik ki. A versnek lefelé menő, aláhulló kompozíciója van. Az 1-2. versszakban még az egyes szám első személy, a lírai alany, az ébresztő, felfedező szándék az aktív, a cselekvő (gázolok, ismerem, lehajlok). Ezt jelzi a szépséget, a kultúrát, a világot számon kérő hetyke, még magabiztos felkiáltó kérdés is. A 3-4. versszakban már az Ugar válik cselevővé: az indarengeteg megmozdul, gyűrűzni kezd. A földalvó lelkét ébresztgető virágot kereső s a régmúlt szépségeket idéző hős tehetetlen, béna rab lesz az indák fojtogató gyűrűjében. A halmozott alany indít (a dudva, a muhar, a gaz), s a fokozásos igesor (lehúz, altat, befed) a vad mező végső győzelmét fejezi ki: az ugar-léttel szemben a virág-létre vágyó lírai én sorsa az aláhullás, a züllés, a közösségességben való elveszés. A süket csöndben a kacagó szél ironikusan kíséri a nagyra törő szándékok, merész álmok elbukását. A (művész), a szellemi-lelki életet élő érzékeny ember helyzete, az albatrosz-sors a ciklus többi versének is a közös témája. A szó megszokott értelmében nem politikai költemények ezek. Mindegyikben hangot kapva tiltakozó keserűség s a tehetetlenségből fakadó fogcsikorgató düh.
A magyar Messiások
A hiábavalóság élménye és ennek ellenére a mártíriumot mégis vállaló elszántság szólal meg A magyar Messiások (1907) című költeményében. A nyolcsoros versből árad a fájdalom: a költő átérzi a magyar Messiások tragédiáját. Ezt a tragikus elbukást fokozza a kétszer előforduló ezerszer számhatározó erős túlzása, a szóismétlésekből fakadó rímek fáradt egyhangúsága. A második strófa sem hoz feloldást; nemcsak megokolja, hanem el is mélyíti a reménytelenséget és a céltalanságot: a megváltódás vágyát hangsúlyozó üdv szót rögtön a nincs követi, a tevéssel pedig a semmi kapcsolódik egybe. A magyar Messiások sorsa a meddő áldozat, a magyar sivatag halálra ítél minden megváltási szándékot.A szomorúság mélyén azonban fölfedezhető a konok mégis-morál: a bukások ellenére a magyar Messiások újra meg újra, ezerszer is vállalják megváltást ígérő küldetésüket. A strófák végi ráütő rímek poétikailag húzzák alá ezt a meg nem hátráló bátorságot.
Szeretném ha szeretnének
Ady e költeményében nem csupán egyetlen ember magányáról beszél. Az általános emberi elhagyatottság, az elidegenedés is hangot kap benne. Az első versszak tagadásaiban még érezhetjük az elkülönülés arisztokratikus gögjét. A második szakaszban is ott van a megközelíthetettlenség büszke kevélysége, noha nem egyedül a lírai alanyra vonatkoznak csupán. Az idegenség "lidérces messze fény" mások elszigetelt magánya azonban nem tudja elhinteni  az egyén tragikus árvaságát, s a költemény második felében a  "de" kötőszó után felzokog a panasz jajszava, s halk sóhajként hangzanak el a mohó szeretetvágy óhajtó mondatai.
A vers jellegzetes alakzataként a strófákat záró sorismétlések tűnnek fel legelőször. Az indító versszak (senki) szavára az utolsó egység (valakije) felel. A másoktól való rideg elzárkozottságot a valakihez való tartozás örök emberi vágyakozása váltja fel. A rímek felét az azonos toldalékolás monotóniája csendíti össze, a másik felének az alapja a szó ismétlés. Alkalmi versként született meg Adynak e költeménye 1909 jún. 20-án Nagyváradon az újmagyar festők kiállításán olvasta fel.
Ady szerelmi költészete
A mindenáron őszinte kibeszélés, tabu nélküliség jellemzi a verseket. Nem csak lelki, hanem a szexuális elemek is jelen vannak. Az erkölcstelenség elsõsorban a Léda-versekre vonatkozott. A nyíltan vállalt házasságtörõ kapcsolat egy idõsebb nõvel sokak szemében botránykõ lehetett. Még Lédával való megismerkedése elõtt született Az én menyasszonyom címû verse, amelyben megfogalmazta, hogy mit is vár a szerelemtõl. A képmutató, a tisztesség látszatán alapuló kapcsolat helyett a teljes elfogadást, azonosulást, önfeladást, a mély lelki kötõdést, a másik hibáin való felülemelkedést tartja a legfontosabbnak. Erkölcsi értelemben ez jelenti a tisztaságot, nem a külvilág írott és íratlan törvényeinek betartása. A versek egyszer a legforróbb rajongás hangján szólnak, másszor izzó gyûlölet süt belõlük. A "se veled, se nélküled" állapot azonban nem tartható fenn örökké. A számos összeveszés és kibékülés után elkövetkezett a végsõ szakítás, az Elbocsátó, szép üzenet. A költõ szándékosan mélyen megbántja Lédát, hogy már ne jöjjön újabb kibékülés. Igaztalan, sértõ kijelentéseivel megtagadja szerelmüket, a Léda-zsoltárok asszonyához fûzõdõ érzéseit. Léda után a "kis szürke nõi csukák" átmeneti állapotát követõen születtek a feleséghez, Csinszkához írott versek, melyek leghíresebb darabja az Õrizem a szemed. Ez a vers a csendes harmóniavágy verse, a világháború poklában a szerelem mint végsõ menedék jelenik meg a beteg költõ életében.
Héja-nász az avaron
A diszharmonikus szerelem fő motívumai jelennek meg a Héja-nász az avaron (1905) című költeményben. Nem boldogságot, búfelejtő idillt sugallnak a jelképek, hanem vergődő nyugtalanságot, gyötrelmes fájdalmat és céltalanságot. A szerelmesek szimbóluma a ragadozó héja pár; a nász: dúló csókos ütközet, egymás húsába tépés. Bántó, kellemetlen hanghatások kísérik a szerelmi vágyat: vijjogás, sírás, csattogás. A második strófa bizonyítja, hogy nem csupán két meghatározott ember sajátos kapcsolatáról van szó, hanem a szerelmi érzésről általában, mindenfajta szerelem közös sorsáról. Ezt a diszharmonikus érzést tükrözi a külső forma is: a strófák páros rímű sorait egy-egy visszhangtalan, elárvult, rímtelen sor követi.A szerelem útja a Nyárból az Őszbe tart: a boldogságból a boldogtalanságba, az ifjúságból az öregségbe. S ez az út egyre gyorsul; ezt fejezi ki a mozgást jelentő igék cselekvésének fokozása: útra kelünk – megyünk – szállunk – űzve szállunk. A gyorsuló rohanás vége a megállás „valahol az Őszben”, a lehullás „az őszi avaron”, vagyis a halál, a pusztulás. Céltalanná, hiábavalóvá lett tehát a korábbi mozgás: a héjanász az őszi, élettelen avaron ér véget.
Elbocstó szép üzenet (  Valaki útravált belőlünk)
Léda regénynek többszöri szakítási próbálkozás után végül is az Elbocsátó szép üzenet kegytlensége vetett véget 1912-ben. A szerelmes évek során Ady fölébe nőtt a lassan öregedni kezdő nőneks most hallhatatlanságának gőgős magasából küldte szavainak halálos ütéseit Lédának. Leszed róla minden díszt, mint egykor rárakott, s kíméletlenül kimondja, hogy szerelme már rég nem volt igaz, már régóta csak neki címezte az ékes Léda-zsoltárokat, a versek csupán kegyes csalásként szóltak hozzá. Ez az igaztalan költemény nemcsak egy asszony megtagadása, hanem az egész szerelemé is. Több korábbi versben is szó van arról, hogy minden nőben csak önmagát szerette, de most nyíltan odaveti: az ő szerelme “magam imádó önmagam imája”. Ez a vers talán csak hirtelen felindulásból keletkezhetett hisz még ugyan abban az évben megírja Ady barátjának, Schöpflin Aladárnak, igazi érzéseit a Valaki útra váltbelőlünk című versében. Ebben a versben a magány és a hiányérzet szólal meg, Léda hiányára utal és igazi mély érzelmeket tanusít ebben a versben.

Ady hiányzérzet-versei
Az élet királyának látta magát, annál kínzóbb volt számára a szegénység, az Életből való kizártság. Nagy szerepet kapott korai költészetében a pénz és a szerelem motívuma, s a halál gondolata. Örökösen apró pénzgondokkal küszködött. Annyi pénze sosem volt, amennyi ahhoz a nagyúri életmódhoz kellett, amelyet élni szeretett volna. Párizs luxusában szemében mindenható hatalommá vált a pénz, az arany. Ady itt is áthágja a tabukat, a korlátokat hisz ki meri mondani, hogy az élet másik mozgató ereje, a véren kívük, a pénz és az arany. A pénz-motívum reprezentatív nagy verse a Harc a Nagyúrral. Sodró, lázas feszültség lüktet a költeményben. A gyors cselekvés, a szaggatott előadás, a drámai párbeszédszerű monológ, a tragédiát sejtető befejezés a ballada műfajához közelíti. Uralkodó stíluselem a műben a felzaklató ismétlések nagy száma.
Kocsiút az éjszakában

A Szeretném, ha szeretnének kötetnek talán legjelentősebb darabja az élet ellehetetlenülésének nagy verse, a halál-élményt megjelenítő művek sorába tartozik. A nagy, bölcseleti érvényű tudatversek közé tartozik. A személyiség csöndbe vesző jajkiáltása ez a vers; egyszerre mutatja egyéni sorsnak és egyetemes törvénynek a beteljesülés lehetetlenségét. Valójában a szokatlanul csonka hold és a sivatag éj látványa is a költői én belső, képzeletbeli táját idézi meg. A megnyilatkozás rendkívül feszült, zaklatott lélekállapotban történik, s ez rávetül a megjelenített helyzetre. Itt nincs történés, kizárólag az én belső monológját halljuk. Minden jelképes értelmet kap - a hold töredékes fénye, a tájat beborító éj és a kocsiút is: mintha az életből vezetne kifelé. Az első két szakaszt rövidebb, sorok vezetik be és zárják le. Ismétlésük révén a középső sorok értelmezhetők következményként is, okként is. A harmadik szakasz visszazökkent a (föltételezhető) kiinduló helyzetbe, de az én auditív tapasztalatait annyira bizonytalanként írja le - éles kontrasztban a korábbi állítások határozottságával -, hogy a „rossz szekér” jelentése is elveszíti konkrétságát, mélyebb értelemre tesz szert. A lélekállapotot az általánosítás létállapottá emeli. „Minden szerelem darabokban”, „Minden Egész eltörött”. Mire való az élet, ha nincsen nagy és teljes szerelem, nagy és teljes igazság? - ezzel a felismeréssel végződik a költemény. Ady magányosságélménye nemcsak az igazi társ hiányát jelenti, hanem az emberhez méltó, tartalmas élet lehetetlenségét is.



Harc a Nagyúrral
Sok pénz kellene ahhoz, hogy Ady elmehessen Magyarországról és folytassa azt az életet, amit ott abbahagyott. Ám pénzhiányos állapotban van, és nem mehet el innen. A Léda által bevezetett világ után vágyakozik és hiányzik neki. Hiába tesz meg mindent, odaadja a zsenialitását, de nem kell. A Disznófülű nagyúr egy összetett szimbóluma a versnek. A lírai én küzd a szimbolikus figurával, hogy ezt a küzdelmet ábrázolni tudja, mitikus teret és időt használ. A küzdelem állandóvá és kínzóvá válik a költőnek. Mellettünk robog az ígéretekkel teli élet, de ő nem mehet, és ez az élet elmegy mellette. A küzdelmet végtelenné tágítja a múlt idő és a jelen idő tagadásával. Az igék nagy számban fordulnak elő a versben és ezzel azt eredményezi a költő, hogy a versben gyors lesz a cselekvés. Uralkodó stíluselem a műben a felzaklató ismétlések száma. 1. vsz.: 6szó és 1sor ismétlődik ez a riadtságra és a fenyegetettségre utal, lelki rettegés, a ,,megöl” szó háromszor is szerepel a versben. A lírai hős először hízeleg a szörnynek majd megalázó könyörgésbe vált át (2.-3. vsz.) A költemény drámai csúcspontja, mikor a könyörgés küzdelembe csap át. (9-10. vsz.)

Ady halál-versei
A halál a századvégi magyar líra e jellegzetes témája korán megjelent Ady költészetében is, s a Vér és arany kötetben már önálló ciklust is kapott. A Léda-versek állandó kísérője lett a halál, az őszi avarba való lehullás, az élet fényét kioltó fekete szín. A csúf élettel szemben megszépült a halál, s a fáradt, beteg, menekülni vágyó lélek menedéke, otthona lett. A végzetes testi betegség riadalma gyakran úrrá lett a költőn, s ilyenkor előtérbe nyomult a halál gondolata. Az élet ideiglenességének a tudata, a halál közelségének állandó érzése lehetett a forrása a felfokozott életvágynak, nagy mohóságnak is, hiszen az elmúlás, a megsemmisülés szemszögéből az élet minden ténye sokszorosan felértékelődik. Életének állandó társa volt a Halál, de rendszerint nem, mint ijesztő rém jelent meg, hanem mint jó barát. A Halál rokona című vers strófáiban is makacsul ismétlődik, a szeretem szó, mintha valami szerelmi vallomás lenne. A halál-motívumot tartalmazó versek közül az egyik legismertebb és legszebb a Párizsban járt az Ősz. 1906 augusztusában írta Párizsban. Ady halál-versei alapjában véve misztikus versek: gondolati erőfeszítések a halál problémájával való megbékélésre, s ezen keresztül az élet misztériumának megértésére.
Ady Istenes-versei
Az istenes verseket Az Illés szekerén című kötetben rendezte először önálló ciklusba, s ez a témakör 1912-ig minden kötetében helyet kapott. Ady nem élt az egyház szolgálataival, de vallásos volt a lelke mélyén. Hiszek hitetlenül Istenben- hirdette egyik versének címe, de a hitetlenség megvallása mellett megszólalt a hinni akarás szándéka is. Istene annyi féle ahány versben megjelenik, sőt egyetlen versben is többféle alakot ölthet. Istene nem az egyházak istene, hanem a maga által teremtett, elgondolt isten. Verseiben a kétségbeejtő helyzetbe sodródó ember panaszai törnek fel nála is: elsírja élete fájdalmait, segítséget kér ellenségei megalázására, búbánattal fordul hozzá, vitatkozik Istennel. Leginkább akkor van rá szüksége, ha erőt vesz rajta az élet fáradtsága, amikor végzetes meghasonlottságba kerül a világgal és önmagával. Legelső istenes ciklusának címet adó szép költeménye A Sion-hegy alatt.
Illés szekerén
A művészlét együtt jár a meg nem értettség árvaságával, az ottontalansággal, a tragikus elhagyatottsággal. Átokvertnek érezte magát, mert érzékenységével kiemelkedett kicsinyes, szürke, hétköznapi környezetéből. A művészek, próféták, kivételes kiválaszott lelkek: sorsuk felemelően szép, de egyben tragikus is. Sorsuk szép hiszen a tüzes szerek (a tüzes gyors szivek) kiragadják őket a hétköznapi lét földhözkötöttségéből. Az Illés-nép Ég felé rohan, izzó különös szépségek felé, de – a bibliai Illés próféta történetével ellentétben- útjuk mégsem vezet fel az égbe, nem lesz osztályrészük a boldog megérkezés. A nem mindennapi lelkek otthona a Himaláják jégcsúcsainak távoli ormain, az örök télben a fagyos magány.
A Sion-hegy alatt

Hatvany Lajos méltán nevezte Ady egyik legszebb költeményének, hiszen különösen feszült és összetett lélekállapotot jelenít meg. A költői én bizonytalannak és tétovának mutatkozik a vers elején: a gyermekkori emlékek nyomán tapogatózva keres valakit, akiben bizonyos lehet, aki őt eligazítja, akiből reményt meríthet. Tékozló fiúként térne meg Urához a „rongyolt lelkű”, „életben kárhozott” férfi, akinek képtelenül távolról: a halálból kell visszatalálnia elfeledett hitéhez, elveszített nyugalmához. De míg a halálból is vezet út Istenhez, a felejtésből nem. Hiába találkoznak „valahol” a Sion-hegy alatt, hiába „jó” és „kegyes” az öreg Úr – készen arra, hogy a bűnöket megbocsássa -, ha nem létesülhet közöttük kapcsolat. A megtérni vágyó hős elfeledte a régi gyermeki imát, s vele együtt a naiv gyermeki hitet-bizalmat, nem tudja a „szép, öreg Úr” nevét – így az a néma kérdezőnek nem válaszolhat.


Újszerű, modern Isten-élményt sugall a vers: a XX. század embere sem mondhat le arról, hogy választ keressen az élet végső értelmére, de a vallásos-metafizikus világmagyarázatokból kiábrándulva ez megoldhatatlan feladatnak bizonyul. Elfogadni a célt és elutasítani az eszközt: talán így lehetne összefoglalni e beállítottság alapvető ellentmondását. A Sion-hegy alatt című vers hősét nem bűnei, hanem hitetlensége kárhoztatja kudarcra, a bizonyosság kereséséről pedig nem képes – és nem is akar – lemondani. Tragikus vallásosság ez, mivel a személyiség magára marad kétségeivel, s mégsem vigasz nélküli, mert kétségein keresztül legalább tudatossá teszi önmaga kétértelmű léthelyzetét.
A Sion-hegy alatt balladaszerű történésének középpontjában a sikertelen találkozás áll. A költői én nézőpontja külön hangsúlyt kap: őszinte azonosulás vágyát és leküzdhetetlen idegenségét a patetikus és ironikus hangnem ismételt váltakozása érzékelteti, sorsának összetettségét pedig a különböző idősíkokhoz (a gyermekkori, a felnőtt és a mitikus, halál utáni élethez) fűződő élmények elegyítése. Ebből következik az Úr hol játékos-groteszk, hol pedig elégikus láttatása is. A vers értelmezői közül Vezér Erzsébet csaknem mulatságos játékfigurának látja az öreg Úr alakját, míg Király István modern festményeken látható groteszk, fantasztikus látomásnak.

Istenhez hanyatló árnyék
A megnyugvó hitért, a biztos támaszért könyörög. Sokkal kiegyensúlyozottabb, kevésbé zaklatottk mint a Sion-hegy alatt. Az üldöztetés, hányadtatás hajtja az elfelejtett Istenhez. Ebben a paradoxban is a hitetlen hit, az Isten létezését kikezdő kétely és félelem szólal me, de minezek ellenében ott áll a kikezdhetetlen szándék a hitért. Ellentétekből összerakott Isten Andy Istene.
Ady háborús- versei
1914 júliusában kitört az első világháború, s ettől kezdve Ady költészetének középpontjába a magyarság féltése került. A költő az első pillanattól fogva érezte, hogy itt a katasztrófa. Gyűlölte a vérontást, az emberi javak pusztítását: szava az emberi természet tiltakozása volt a háború ellen. Különösen fájt neki, hogy a magyarság félrevezetetten, idegen javakért, a bajban levő messze városért gyürkőzik a Halállal. A nemzetostorozó hangot a szánalom, a sajnálkozó részvét váltotta fel verseinek többségében. A halottak élén című kötet legelső nagy verse az Emlékezés egy nyár-éjszakára. 1917 februárjában íródott ez, amikor kezdetét vette a háború totális jellege, s a költő észrevette a modern technikai civilizáció mögött az embertelen vadságot, megsejtette a távoli jövő rémségeit is. A halottak élén című kötet verseiben a rémület mellett is él a remény, hogy tévedéseken, véres szenvedéseken keresztül, de végül is az ember otthont, emberhez méltó létet fog majd teremteni magának ebben a világban.
Emlékezés egy nyár-éjszakára
Nyilvánvalóvá válik OMM veszte és a háború értelmetlensége. A háború csak megy előre nincs ami megállítsa =szörny. A vers kulcsszava a fordulat, az emberi világ átcsapása apokaliptikus jelenbe, anélkül azonban, hogy a végső igazságszolgáltatást követően az isteni rend jönne el. A fordulat különböző szinten jelentkezik és értelmeződik. A biografikus, illetve annak szánt mozzanatok mellett elvont eszmetörténeti szint is jelentkezik: a világégés és pusztulás legfőbb okai a szeretet hiánya, a részeg gondolat. A vers egy egységet alkot amit egy utolsó nagy kiáltásnak foghatunk fel. A nyitó kép és a zárókép keretet alkot, melyek Bibliára utaló Istenkeresések.
Ember az embertelenségben
A költő szembehelyezkedett a háború tébolyával, meg tudott maradni magyarnak az űzött magyarságban, ennek bizonyítéka az Ember az embertelenségben című költemény. A vers 1916-ban, a román csapatok betörése után született. A menekülő magyarok áradata a Boncza-kastély alatt vonult el, Ady a "tetőről" láthatta a "borzalmak tiport országútját", az elűzöttek kavargó, riadt futását. Az első versszakban mentonímák sora jelzi az egyén testi-lelki tépettségét, a szív, a szem, a torok és az agy képei sugallják a személyiség összetörtségét. A háború öldöklő iszonyatát is mentonímák hordozzák: puskatus zúzza a szívet, a szem ezer rémséget látott, a kiáltást néma dzsinn tette lehetetlenné, ez értelemmel a Téboly került szembe. A bénaság állapotához hozzájárult az idő összezavarodása is, ebben a kétségbeejtő helyzetben a vers lírai hőse szinte elveszítette életlehetőségeit. Önmagáról ezért mint halottról beszél, azonban ezzel a halotti cselekvésképtelenséggel szegül szembe a "mégis" dacossága. A költemény lezárásában újra felidéződik a háború iszonya, de a költő legutolsó kiáltása mégsem a gyűlölködő nacionalizmus, hanem az emberség hangos követelése az embertelenség idején.
Őrizem a szemed
Ekkori szerelmes verseinek, a Csinszka-verseknek a szépség és az idill megőrzése adta meg különös varázsát. Az 1916-os Őrizem a szemed az öregedő férfi szerelmi vallomása. A társa találás vigasza, a háború közepette óvó otthon békéje jelenik meg a versben, nem elsősorban a szerelmi szenvedély, Csinszka személyisége háttérbe szorul.A versekben a rémület mellett is él a remény, hogy véres szenvedéseken keresztül, de végül is az ember otthont, emberhez méltó létet fog majd teremteni magának ebben a világban. Ezt a kudarcokon felülemelkedő, küzdő, meg nem álló emberséget tanulhatjuk Ady Endre költészetéből.
Ady magyarság-versei

A nemzetféltés, a szorongás váltotta ki Adyból is a keserű, átkozódó, ostorozó költeményeket, az ún. magyarság-verseket. Az a félelem, kétség izgatta, hogy vajon ez a nyelvileg és kulturálisan elszigetelt magyarság fenn tud-e maradni a népek közötti versengésben, vagy névtelenül elvérzik a harcban. Ostorozó, átkozódó verseinek forrása az a nyugtalanító tapasztalat, hogy a magyarság képtelen következetes, kemény akaratkifejtésre. A magyarság sajátos jellemvonásaként, nemzeti vétekként jelent meg számára az akarathiány, a tenni nem tudás, a szavakban élő nagyhangúság, a hencegő dicsekvés, a tettekben való tehetetlenség. Legkönyörtelenebb népostorozó verse a Nekünk Mohács kell. Fordított himnusz ez. Isten segítségét kérte itt is a költő, csak éppen nem az áldásban, hanem a verésben, a meg nem szűnő örök büntetésben, hiszen állandó ostorcsapások nélkül Ady hite szerint elpusztulna a nemzet.



Nekünk Mohács kell
Ez a legkönyörtelenebb népostorozó költemény. Fordított himnusz, mert Isten segítségét kérte itt is a költő, csak éppen nem az áldásban, hanem a verésben, a meg nem szűnő örök büntetésben, hiszen állandó ostorcsapások nélkül Ady hite szerint elpusztulna a nemzet. Cím: egy olyan nagy erejű csapás talán felrázná magyarságot ebből a tehetetlen, tespedt helyzetből, mint Mohács. Logikai út alapján van felépítve a vers szerkezete. Személyes névmásokkal játszik a költő. 1. vsz.: E/3. személyben ír kívülállóként tekint a népre.

2. vsz.: E/1 személyben ír, magát is beleveszi, ezzel sorsközösséget vállalva a néppel, neki se jár kegyelem.



3. vsz.: T/1 személyben ír, ott már teljesen azonosul a néppel. Ezzel az ostorozó magatartással próbálja buzdítani őket.
Hunn, új legenda
A ’10-es évek elejére nyilvánvalóvá vált, hogy a költészetével állandóan színen lévő, behatárolt költői eszközökkel dolgozó, sokrétű voltában is szűkös témakörű Ady-költészet kifáradt, lehetőségeit kimerítette. A jóbarát és mecénás Hatvany 1913-as cikkében arra figyelmezteti Adyt, hogy a megújulás csak a költői igényesség és műgond révén történhet, s példaként hozza Goethét és Aranyt. Az Ady-költészet nagy összefoglaló ars poeticája, önértelmezése az erősödő támadásokra született válaszként. Valójában nem mond újat az ‘Új versek’ kettős hitvallásához képest (Góg és Magóg fia vagyok én..., Új vizeken járok), de magasabb szinten fogalmazza meg azt. Mint minden ars poetica, ez is kettős tendenciájú: a vállalás és elutasítás gesztusában fogalmazza meg önmagát. A bűvész és a Minden szembeállítása magába foglalja a művészet kétféle értelmezését: az életes esztétikát és az “irodalmi esztétikát”. A bűvész, az irodalmi író az irodalmi hagyományok követésében, magában az esztétikumban látja a művészet lényegét. Ady az élet elsődlegességét vallja, hangsúlyozza a költészet közösségteremtő, világátalakító funkcióját. A cím – a Góg és Magóghoz hasonlóan – önmaga költészetét az újhoz és a régihez való együttes kapcsolódásban értelmezi. Hangsúlyozza ágyazottságát a magyar történelem és líra évszázados hagyományába (hunn), s egyúttal modernségét, a magyar életsors egyéni és megismételhetetlen átélését is. A verszáró kép ezt a gondolatot is kiemeli az Attila-mítoszra való rájátszásban.
Ady kuruc versei
A kuruc költemények formáit, hangulatát imitáló lírai darabok voltaképpen a magyarság-versek közeli rokonai: bennük is a magányos, elárult, reménytelenül lázadó ember keserűsége szólal meg. Kuruc versei a Szeretném, ha szeretnének című kötetében rendeződtek ciklussá.

Sípja régi babonának
A vers helyzetdal: a költő egy elbujdosni készülő, hazáját örökre elhagyó kuruc szegénylegény sorsába képzeli magát, vele azonosul. Mondanivalója a menekülés, hazától való elszakadás, a régi önkínzó kapcsolatok szétszakítása. Ennek a tagadásnak határozottan ellentmond a költemény muzsikája, a ritmusban megbúvó szerelmi vallomás. Az egész költemény az indulás, az eltávozás pillanatának hangulatát ragadja meg. 1. strófában a kilátástalanság és a megcsalt remény lesz úrrá. 2. strófa fokozza a néptől, hazától való elszakadás fájdalmát, kiteljesíti a reménytelenséget. Nép és lírai hős kétségbeesése: ,,Sohse lesz jó, sohse látlak.” 3. strófa a keserűség átkozódásba csap át.


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©azrefs.org 2016
rəhbərliyinə müraciət

    Ana səhifə