Orvosi pszichológia tankönyv részletes tartalma I. fejezet Orvosi pszichológia




Yüklə 3.95 Mb.
səhifə1/66
tarix26.04.2016
ölçüsü3.95 Mb.
  1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   66

Orvosi Pszichológia tankönyv 2003 március 31



Orvosi pszichológia tankönyv

(Szerk. Kopp, M., Berghammer, R.)
Orvosi pszichológia tankönyv részletes tartalma
I. fejezet

Orvosi pszichológia

Kopp Mária

I. I.1. Az orvosi pszichológia helye az orvosképzésben

I.1.1. Az orvosi pszichológia meghatározása

I.1.2. Az orvosi pszichológia oktatásának célja

I.1.3. Melyek az alapvető orvosi készségek?

I.1.4. Az orvosi pszichológia magyar megalapozói


II. fejezet

Az orvoslás szemléleti modelljei - a biopszichoszociális modell

Túry Ferenc

II.1. Történet

II.2. A biomedicinális szemlélet

II.3. Az általános rendszerelmélet

II.4. A biopszichoszociális modell
III. fejezet

Az alapvető pszichés funkciók

Kopp Mária, Bódizs Róbert, Hajnal Ágnes, Bagdy György, Rigó Péter, Kovács Kristóf

III.1. Éberség, tudat, normál és megváltozott tudatállapotok

III.1.1. Éberség, tudat, tudatállapotok

Bódizs Róbert

III.1.1.1. Tudat, tudatállapotok, tudományos megközelítések

III.1.1.2. Alvásciklusok, alvásfázisok és alvásstádiumok

III.1.1.3. Az ébrenlét mint tudatállapot

III.1.1.4. NREM alvás és tudat

III.1.1.5. A harmadik tudatállapot: a REM alvás és álmodás jelensége

III.1.1.6. Disszociált és átmeneti alvás-ébrenlét állapotok

III.1.2. Hipnózis és agyműködés

Szendi Gábor

III.1.2.1. A hipnotikus fogékonyság neurofiziológiai jellemzői

III.1.2.2. A figyelmi folyamatok szerepe

III.1.2.3. Valóban módositja-e a hipnózis a perceptuális élményt?



III.2. Memória és hippocampus

Bódizs Bóbert

III.2.1. A mediotemporális léziók hatása a memóriára

III.2.2. Hippocampus-függő és hippocampus-független memóriafolyamatok dualizmusai

III.2.2.1. Rövid- és hosszú távú memória

III.2.2.2. Explicit és implicit memória

III.2.2.3. Epizodikus és szemantikus memória

III.2.3. A hippocampus-függő memóriafolyamatok lateralitása

III.2.4. Adatok és feltevések az emlékezés fiziológiájáról

III.2.4.1. A hosszú távú potencírozás

III.2.4.2. A hippocampo-neokortikális párbeszéd

III.2.4.3. Glucocorticoid-indukált piramissejtpusztulás és felnőttkori szemcsesejtképződés

III.2.4.4. Neurális hálózatok és emlékezés a hippocampuson túl



III.3. Gondolkodás és intelligencia

Rigó Péter

III.3.1. Gondolkodás

III.3.1.1. A gondolkodás evolúciós gyökerei

III.3.1.2. A problémamegoldással kapcsolatos állatkísérletek

III.3.1.3. A két félteke eltérő feldolgozási módjai

III.3.2. Intelligencia

III.3.2.1. Pszichometria

III.3.2.2. Konvergens és divergens gondolkodás (intelligencia és kreativitás)

III.3.2.3. Kapjuk vagy szerezzük? Az öröklés és a környezet hatása

III.3.2.4. Az intelligencia elméletei



III.4. Motiváció, érzelmek

Kopp Mária

III.4.1. A pszichológiai és élettani egyensúly (homeosztázis-allosztázis), alkalmazkodás, motiváció, szükségletek

III.4.2. Motiváció, szükségletek

III.4.3. Az emberi homeosztázis jellemzői - allosztázis

III.4.4. Érzelmek

III.4.5. Az érzelmi információfeldolgozás két alapvető típusa

III.4.6. Az érzelmek kognitív komponense

III.4.7. Érzelmek és fiziológia

III.4.8. A szorongás meghatározása

III.4.8.1. A szorongás

III.4.8.2. A szorongás társadalmi szerepe

III.5. Az agresszivitás-impulzivitás problémái

Hajnal Ágnes, Bagdy György

III.5.1. Az agresszió megjelenési formái

III.5.2. Az agresszió-impulzivitás fogalmának definiciós lehetőségei

III.5.3. Agresszió-elméletek

III.5.3.1. Biológiai elméletek

III.5.3.1.1. Neuroanatómia

III.5.3.1.2. Neurokémmmia

III.5.3.1.3. Szociokulturális hatások befolyása a szerotonerg rendszer fejlődésére

III.5.3.1.4. Egyéb neurotranszmitterek szerepe

III.5.3.1.5. Farmakológiai tapasztalatok

III.5.3.2. Szociológiai, szociálpszichológiai és szociálpszichiátriai megközelitések

III.5.3.3. Pszichológiai agressziókutatás

III.5.3.3.1. Pszichoanalitikusmelmélet

III.5.3.3.2. A frusztráció-agresszió hipotézis

III.5.3.3.3. Viselkedéslélektani ill. szociális tanuláselméleti megközelitések

III.5.3.3.4. Az agresszió kognitiv felfogása

III.5.3.3.5. Az agresszivitás mint személyiségvonás

III.5.3.3.6. Az agresszivitás mint aktuális, átmeneti domináns reakciómód

III.5.4. Az impulzivitás-agresszivitás kérdései és a betegségek

III.5.4.1. Ellenségesség és szivbetegségek

III.5.4.2. Agresszió és mentális zavarok

III.5.4.2.1. Agresszió és személyiségzavarok

III.5.4.2.2. Visszaélés és elhanyagolás

III.5.4.2.3. Autoagresszió-heteroagresszió jelenléte pszichiátriai kórképekben



IV. fejezet

Fejlődéslélektan. Gyermek- és serdülőkori pszichoszomatikus és magatartási zavarok

Lázár Imre, Léder Rózsa, Pikó Bettina

IV.1. Fejlődéslélektan



Lázár Imre

IV.1.1. Az idő a gyógyításban

IV.1.2. Fejlődésmodellek

IV.1.3. Kötődéselmélet és személyiségmodellek

IV.1.4. Pszichopatológia kötődési háttérrel

IV.1.4.1. Drogbetegek és kötődészavarok

IV.1.4.2. Stressz és kötődés

IV.1.5. A szociális kompetencia fejlődése

IV.1.6. Személyiség és kultúra

IV.1.7. A családfejlődés elmélete

IV.1.8. Életesemények, változás, válság, fejlődés

IV.1.9. A személyiség erkölcsi fejlődése

IV.1.10. A személyiség transzcendens fejlődése

IV.2. A gyermekkori fejlődés zavarai, pszichoszomatikus zavarok



Léder Rózsa

IV.2.1. Gyermekkori sajátosságok

IV.2.2. A leggyakrabban előforduló tünetek az egyes életszakaszokban

IV.3. A serdülőkor orvosi pszichológiai problémái



Pikó Bettina

IV.3.1. A serdülőkori identitás pszichológiai értelmezése

IV.3.2. Problémaviselkedés és konfliktusmegoldás

IV.3.3. A serdülőkori problémaviselkedés rizikó- és protektív elmélete



V. fejezet

Személyiség és személyiségzavarok

Hajnal Ágnes, Kopp Mária

V.1. A személyiségről általában

V.1.1. Hétköznapi tapasztalataink és a személyiség

V.1.2. A személyiség fogalma, a személyiségelméletek célja

V.1.2.1. A személyiség definiciói

V.1.2.2. A személyiség egyedisége, a személyiségelméletek célja

V.1.3. A magatartás szerveződésének alapvető tényezői: a szituáció és az organizmus

V.1.3.1. A szituativ változók

V.1.4. Személyiség: öröklés vagy környezet?

V.1.5. Differenciáció és integráció

V.1.6. A személyiség folytonossága (kontinuitása) és következetessége (konzisztenciája)

V.2. Személyiségelméletek

V.2.1. A személyiség pszichoanalitikus, dinamikus felfogása

V.2.1.1. A személyiség topográfikus modellje

V.2.1.2. A személyiség strukturális modellje

V.2.1.3. Az énvédő mechanizmusok

V.2.2. A személyiség tanuláselméleti felfogásai: kondicionálási elméletek, szociális-kognitív tanuláselméletek

V.2.3. A kognitív nézőpont: a helyzet értékelése, jelentése. Az érzelmek kognitív elmélete.

V.2.4. A negatív érzelmek és megküzdés a stresszel

V.2.5. A viselkedéslélektani és kognitív irányzat személyiségvizsgáló módszerei

V.3. Az általános vonások elmélete (típustanok)

V.3.1. A típus kategoriális felfogása

V.3.2. A típus (vonás)-fogalom kontinuális felfogása

V.3.3. A személyiségvonások száma és a vonások statisztikai megközelítése

V.3.4. A vonáselmélet vitatott kérdései

V.3.5. A vonások faktoranalitikus megközelítése

V.4. A humanisztikus elméletekről

V.5. A személyiség pszichobiológiai modellje

V.6. A személyiségzavarok fogalma

V.6.1. A „különc” személyiségzavarok

V.6.2. A „teátrális” személyiségzavarok

V.6.3. A „szorongásos” tipusú személyiségzavarok

V.7. Személyiségtípusok, amelyek a a pszichoszomatikus betegségek kutatásából fejlődtek ki

VI. fejezet

Hivatás és személyiség. Az orvostanhallgatók és orvosok pszichológiai problémái

Túry Ferenc

VI.1. Az egyetemi stresszorok

VI.2. Az orvoslás mint életmód

VI.3. Hogyan hat az orvosegyetem a személyiségre?

VI.4. Az orvosi házasságok

VI.5. Az orvostanhallgatók és orvosok pszichológiai problémái

VI.6. Kiégési (burnout) szindróma
VII. fejezet

Az orvos-beteg kapcsolat

Lázár Imre, Túry Ferenc

VII.1. A kapcsolatközpontú ellátás

VII.2. Az orvos-beteg találkozás kommunikációelméleti modellje

VII.2.1. A betegészlelés

VII.2.2. Az orvosi beszélgetés

VII.2.3. Az orvos-beteg kapcsolat narratív megközelítése

VII.3. Az akadályozott orvos-beteg kapcsolat

VII.4. A szenvedés és az orvos-beteg kapcsolat

VII.5. A betegtájékoztatás

VII.6. Az orvos és beteg családja

VII.7. A compliance

VII.8. Az orvosi döntés és az orvos-beteg kapcsolat

VII.9. Az orvos-beteg kapcsolat szereplélektani szemszögből

VII.10. Az orvos-beteg kapcsolat a plurális gyógyítás világában



VIII. fejezet

Egészséglélektan

Kopp Mária

VIII.1. Az egészséglélektan meghatározása

VIII.2. Ember-környezeti döntéselméleti modell

VIII.3. A pszichés és élettani jelenségek kapcsolódási pontja

VIII.4. A magatartásszabályozás központi idegrendszeri mechanizmusa

VIII.5. Stressz modell - a helyzetek feletti kontrolll szerepe magatartási döntéseinkben

VIII.5.1. A stressz három összetevője

VIII.6. Milyen mechanizmusokon keresztül vezet a stressz, illetve a nem megfelelő megbirkózási készségek jelenléte a megbetegedések és a halálozás emelkedéséhez?

VIII.6.1. Tanult tehetetlenség, depresszió

VIII.6.2. A depresszió legfontosabb pszichológiai háttértényezői

VIII.6.3. A kontrolllvesztés élettani következményei: a szív-légzőrendszeri (kardiorespiratorikus) és anyagcsere (metabolikus) rendszer egyensúlyának felborulása

VIII.6.4. A légzés központi szerepe a vegetatív szabályozásban

VIII.6.5. A pszichológiai és fizikai igénybevétel hatása

VIII.7. A megbirkózás, az adaptív attitűdök és a társas támogatás orvosi pszichológiai jelentősége

VIII.7.1. Célravezető (adaptív) megbirkózási, konfliktusmegoldási stratégiák

VIII.7.2. Célravezető, adaptív attitűdök, beállítottság

VIII.7.3. A társas támogatás, szociális háló, társadalmi kohézió, társadalmi tőke

VIII.7.3.1. A társadalmi tőke

VIII.8. Nem adaptív aktív kontrolllszerzési stratégiák

VIII.9. A testi-lelki egészség, alkalmazkodási képesség

VIII.10. A pszichés és magatartási betegségek és zavarok gyakorisága és orvosi jelentősége

VIII.10.1. Depresszió és szorongás vizsgálata diagnosztikai kritériumok szerint

VIII.10.2. A pszichiátriai gondozókban nyilvántartott betegek száma

VIII.10.3. A depressziós tünetegyüttes gyakorisága a magyar népesség körében

VIII.10.4. Öngyilkossági magatartás

VIII.10.5. A kezeletlen szorongás, depresszió következményei

VIII.10.6.A társadalmi különbségek, viszonylagos lemaradás kockázati szerepe, ennek orvosi pszichológiai háttértényezői

VIII.10.6.1. Nemi különbségek és viszonylagos társadalmi lemaradás



IX. fejezet

Pszichoneuroimmunológia

Lázár Imre

IX.1. A stressz immunbiológiája

IX.1.2. Állatkísérletes adatok

IX.1.3. Az akut stressz

IX.1.4. Ismétlődő és elhúzódó stresszhatások az immunvédekezés tükrében

IX.1.5. Az aspecifikus stresszoroktól a jelentésérzékeny stresszfelfogásig

IX.2. A kontrolll

IX.2.1. Gyász, veszteség és kontrolllvesztés

IX.3. Társas támogatás

IX.4. Mentális stressz, vizsgastressz

IX.5. A megküzdés, affektivitás és az immunfolyamatok

IX.6. Személyiségtényezők

IX.6.1. Személyiségtényezők és pszichoimmunológiai változók

IX.6.2. Tartós személyiségjellemzők

IX.7. A korai trauma stresszbiológiája és pszichoimmunológiai sérülékenység

IX.8. Az elfojtó érzelmi munkamód

IX.9. Immunkockázati csoportok

IX.10. A pszichoimmunológiai kezelés lehetőségei

IX.10.1. Kognitív terápia

IX.10.2. A traumafeltáró pszichoterápia

IX.10.3. Családterápiás szempontok

IX.10.4. Hipnoterápia

IX.10.5. Masszázs

IX.11. Az immunkondicionálás jelensége



X. fejezet

Pszichoszomatika, magatartásorvoslás

Kopp Mária, Túry Ferenc, Szendi Gábor, Lázár Imre, Novák Márta, Cziegler Orsolya, Berghammer Rita, Réthelyi János

X.1. Szorongásos és depressziós tünetegyüttesek és megbetegedések



Kopp Mária, Hajnal Ágnes

X.1.1. Szorongásos megbetegedések

X.1.1.2. A szorongó betegekre jellemző kognitiv sémák és automatikus gondolatok

X.1.1.3. A szorongásos rohamok (pánikrohamok) szűrése pozitiv kritériumok alapján

X.1.1.4. A pánikszindróma gyanúja esetén a következő kiegészitő vizsgálatok elvégzése szükséges

X.1.1.5. Kardiális pánikszindróma, funkcionális sziv-érrendszeri megbetegedések

X.1.2. Depressziós tünetegyüttes és következményei

X.1.2.1. A depresszióra jellemző téves kognitiv sémák

X.1.2.2. A depresszió mint kardiovaszkuláris és más élettani veszélyeztető tényező

X.2. A fájdalomszindrómák magatartásorvolási szemlélete



Kopp Mária, Berghammer Rita, Réthelyi János

X.2.1. A fájdalomszindrómák magatartásorvoslási szempontból

X.2.2. A krónikus fájdalomszindrómák

X.2.3. Fejfájás

X.2.4. A krónikus fájdalom-problémák és a depressziós tünetegyüttes kapcsolata

X.3. A gyakorlati pszichoimmunológia. Immunrendszeri megbetegedések



Lázár Imre

X.4. Sziv-érrendszeri megbetegedések



Kopp Mária

X.4.1. Pszichés tényezők szerepe az akut miokardiális infarktus kialakulásában, kiújulásában és fenntartásában

X.4.2. Pszichés tényezők szerepe az esszenciális magas vérnyomás betegség kialakulásában, kiújulásában és fenntartásában

X.5. A gastrointestinális rendszer pszichoszomatikája

X.5.1. A peptikus fekély kialakulásának pszichoszomatikus modellje

Szendi Gábor

X.5.2. Az irritábilis bél szindróma



Túry Ferenc

X.6. Nőgyógyászati pszichoszomatika



Szendi Gábor

X.7. A táplálkozási magatartás zavarai



Túry Ferenc

X.8. Alvászavarok és terápiájuk



Novák Márta

X.9. Pszichológiai gondozás a gyermekgyógyászatban



Cziegler Orsolya

XI. fejezet

A haldoklás és a gyász lélektana

Pilling János

XI.1. A haldoklás lélektana

XI.1.1. Haldokló betegek és hozzátartozóik pszichés segítése

XI.2. A gyász lélektana

XI.2.1. A normál gyász

XI.2.2. A gyász pszichés folyamata

XI.2.3. A komplikált gyász

XI.2.3.1. A komplikált gyászra hajlamositó tényezők

XI.2.3.2. A komplikált gyász típusai

XI.2.3.3. A komplikált gyász általános jegyei

XI.2.4. Gyászolók segítésének lehetőségei

XII. fejezet

Pszichoterápia

Túry Ferenc, Hajnal Ágnes,Kopp Mária, Berghammer Rita, Szendi Gábor

XII.1. A gyógyítás pszichológiai vetülete

XII.2. A pszichoterápia definíciója

XII.3. A pszichoterápia keretei

XII.4. A pszichoterápia nemspecifikus tényezői

XII.5. Pszichoterápiás megalapozottságú segítő eljárások

XII.6. Főbb pszichoterápiás módszerek

XII.7. Integrativ modellek

XII.8. A pszicho- és farmakoterápiák közös pontjai

XII.9. Összefoglalás a pszichoterápiás módszerekről

XII.10. Egy modell eset pszichoterápiás lehetőségei

XIII. fejezet

Munka, egészség-betegség

Harrach Andor, Kopp Mária

XIII.1. Emberi tevékenység és teljesítmény

XIII.2. Munka és személyiség

XIII.3. Történelmi emberképek a munkáról

XIII.4. Teljesítménymotiváció és munkahelyi elégedettség

XIII.5. A munkavégző individuum: igénybevétel

XIII.6. A munkatudományi pszichoszomatika elméleti koncepciói

XIII.7. Terápiás vonatkozások



XIV. fejezet

Vizsgálati módszerek. A viselkedés megfigyelése, interjú, teszt- és kérdőíves módszerek

Berghammer Rita, Szumska Irena

XIV.1. A viselkedés megfigyelése

XIV.2. Az orvosi interjú diagnosztikai része és a pszichológiai exploráció

XIV.3. Tesztek

XIV.3.1. A tesztek általános jellemzői

XIV.3.2. Személyiségvizsgáló kérdőíves eljárások

XIV.3.3. Projektív tesztek

XIV.3.4. Teljesítménytesztek

XIV.3.5. Tünetbecslő kérdőívek és skálák
Függelékek

Bevezetés

Az első olyan magyar nyelvű orvosi pszichológia tankönyvet tartja kezében az olvasó, amely a magatartásorvoslás szemléletére épül. Korábban, 1994-ben Molnár Péter és Csabai Márta kitűnő kötete, „Az orvoslás pszichológiája” , elsősorban a családorvoslás szempontjából tekintette át az orvos-beteg találkozás történéseit, az orvos-beteg kapcsolat kritikus helyzeteit és az orvos-lét alapvető lélektani aspektusait. Az ezt követő „Egészség, betegség., gyógyítás” 1999-ben magyarul, majd angol nyelven is megjelent kötet, Csabai Márta és Molnár Péter újabb könyve, szintén elsősorban az orvoslás lélektanára koncentrál, azonban ebből a szempontból az orvosi pszichológia teljes panorámáját áttekinti. A jelen tankönyv írásakor azoknak a kérdésköröknek a megbeszélésére helyeztünk különös hangsúlyt, amelyek kiegészítik ezt a két korábbi „ikerkötetet”. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy a Magyarországon Molnár Péter munkásságával fémjelzett tudományos iskola, és az általunk elkészített kötet együttesen alapvető az orvosképzésben.


A test és lélek egysége ősidők óta az orvoslás lényegi felismerése, a modern természettudományos szemlélet megjelenése előtt a gyógyítás igen gyakran elsősorban a lélektani tényezők befolyásolását jelentette. Éppen ennek ellenhatása lehet, hogy a XX. század során a természettudományos orvoslás rendkívüli fejlődésének eredményeképp átmenetileg szinte megfeledkeztek arról, hogy az emberi agy, tudat, psziché minden életjelenségünket alapvetően befolyásolja.
A elmúlt évszázad során az agykutatás, a pszichológia jelentősen fejlődött, a XX. század utolsó évtizedét az „agy évtizedének” nevezték. Világszerte rendkívüli és újszerű eredményeket értek el az orvoslás pszichológiai, agykutatási összefüggéseinek tanulmányozása és klinikai, megelőzési alkalmazása terén. Igen fontos hangsúlyoznunk, hogy az orvosi pszichológia híd szerepet tölt be a természettudományok és a társadalomtudományok között. Ez adja a tudományterület egyedülálló szépségét és egyben nehézségét is. Ideális esetben a terület kutatójának és alkalmazójának mindkét területen egyformán otthon kell lennie, meg kell értenie a lélektani folyamatok társadalomtudományi összefüggéseit és azt is, hogy ezek a tényezők milyen mechanizmusokon keresztül vezethetnek testi tünetekhez és megbetegedésekhez. Kötetünk az orvostudomány ezen kettős gyökereit mutatja be, mivel az orvoslás maga is nyilvánvalóan legalább annyira társadalomtudomány, mint természettudomány. Nagyon sokan azért választják az orvosi hivatást, mert úgy érzik, hogy ennek keretében foglalkozhatnak leginkább az emberi jelenséggel, annak teljességével. Az orvoslást korábban a művészetek egy fontos ágának tekintették, Bernard Lown Nobel díjas kardiológus „The lost art of healing” című könyvében elemzi, hogy mi az oka annak, hogy a modern orvoslás szinte elvesztette ezt a művészi, lelki, kapcsolati dimenziót.
A könyv első két fejezete az orvosi pszichológia helyét mutatja be az orvosképzésben, illetve azt a szemléleti modellt, amely lehetővé teszi a biológiai, pszichológiai és a szociális tényezők összefüggéseinek rendszerszemléletű elemzését. A bio-pszicho-szociális modell az az interdiszciplináris szemléleti keret, amely az egész könyv és a modern orvosi pszichológia alapját képezi. Egy orvosi pszichológia tankönyv keretében nincs mód az általános pszichológiai alapfogalmak teljeskörű bemutatására. A III. fejezetben az orvosi szempontból legfontosabb pszichológia alapfogalmakat, és különösképpen azok központi idegrendszeri összefüggéseit mutatjuk be. Igy a hallgatóknak lehetőségük van arra, hogy az anatómiában, élettanban, biokémiában megismert jelenségek pszichológiai vetületeit ismerjék meg és tekintsék át. A IV. - fejlődéslélektani - fejezet az élettani és pszichológiai fejlődést összefüggéseiben, szoros egymásra hatásában mutatja be. Az V. fejezet a személyiségelméletek és személyiségzavarok, az ezzel szorosan összefüggő VI. fejezet a hivatás és személyiség, az orvosi szocializáció kérdésköreit tárgyalja, ehhez kapcsolódik a VII. az orvos-beteg kapcsolat, a kapcsolatközpontú ellátás bemutatásával. Az Egészséglélektan és a Pszichoneuroimmunológia (VII. és VIII. fejezet) az ember-környezet rendszerben a megbirkózás, az adaptáció, a stresszel való megküzdés és a krónikus stressz következményeit tárgyalja az egyén és a társadalom szintjén. A X. és a XII. fejezetek a pszichoszomatika, magatartásorvoslás modelljeit, a pszichológiai tényezők szerepét tárgyalja az egyes legnagyobb népegészségügyi megbetegedések kialakulásában és fenntartásában, illetve a hatékony pszichoterápiás módszereket tekinti át. Az orvos számára különösen fontos a haldoklás, a gyász lélektanának megismerése, ez még gyakran tabutéma a képzésben. (XI. fejezet) Végül a mindennapok, életünk igen fontos aspektusával, a munka-egészség, betegségek összefüggéseivel foglalkozik a XIII. fejezet. A könyv fejezeteit a pszichológiai vizsgálati módszerek áttekintése zárja. (XIV. fejezet) Minden fejezet elején összefoglaló, végén kérdések segítik a jobb megértést, a lényeges ismeretek kiemelését, és ajánljuk a magyar nyelven megjelent alapozó irodalmat is.
Az orvostanhallgatók számára gyakran újszerű pszichológiai fogalmak abc-be rendezett jegyzéke és igen bő, a legújabb tudományos eredményeket áttekintő irodalomjegyzék zárja a kötetet. A tankönyv készítése során igen sok fontos, tudományos szempontból újszerű olyan eredményt is tárgyalunk, amelyek az érdeklődő hallgatók szélesebb látókörét biztosítják, ugyanakkor a vizsgára nem kell feltétlenül megtanulniuk. Ezeket a szövegrészeket dőlt (apró) betűvel szedtük.
Abban a reményben bocsátjuk útjára ezt a tankönyvet, hogy az orvostanhallgatók szakmai identitását, hivatástudatát, elkötelezettségét fogja erősíteni. Reméljük, hogy a hallgatók, kollégák visszajelzései alapján tovább csiszolódik ez a rendkívül gazdag, sokrétű ismeretanyag.
A könyv megirását a NKFP 1/002/2001 és az OTKA TS040889 pályázatok támogatták.Köszönetet mondunk a könyv belső lektorálásában való részvételért Dr. Túry Ferencnek, Dr Hajnal Ágnesnek, Ress Katalin PhD hallgatónak, a szerkesztési munkában való jelentős segítségért Szendi Gábornak, a technikai segítségért Csizmadia Gábornak, Jónás Zsoltnak, Bíróné Szabó Editnek, Dévainé Hajdu Katalinnak és Raduch Csillának.
2003. március 31.

Kopp Mária, Berghammer Rita



I. fejezet

Kopp Mária
Orvosi pszichológia
Összefoglalás

Az orvosi pszichológia azokkal a jelenségekkel foglalkozik, amelyek a külső és belső környezeti hatások, személyközi kapcsolatok, valamint a személyiségfejlődés adott szintjén az emberi agy, központi idegrendszer közvetítésével befolyásolják az egészségi állapotot és a betegségek kialakulását és lefolyását. A gyógyításhoz elengedhetetlen pszichológiai alapfogalmakkal és mechanizmusokkal, az egészség megőrzésében és a tünetek, megbetegedések kialakulásában jelentős pszichológiai és fiziológiai jelenségek összefüggéseivel, a gyógyítás lélektanával, az orvos-beteg kapcsolat fejlesztésének lehetőségeivel foglalkozik. Két fő területe: az egészségmegőrzés, megelőzés pszichológiája - egészséglélektan, valamint a pszichoszomatikus orvoslás, magatartásorvoslás.

A mai orvoslásban leggyakoribb krónikus betegségek kompetens ellátásához különösen fontos a pszichológiai ismeretek és készségek megszerzése. Az orvosképzéssel foglalkozó nemzetközi bizottságok megállapításai szerint az orvosi kompetencia számos alapvető, azonban az oktatásban kevéssé figyelembe vett területe az orvosi pszichológia elsajátításával érhető el legeredményesebben. Magyarországon azért is különösen fontos ezen ismeretek és készségek szerepének hangsúlyozása, mert a tudományterület nemzetközileg elismert megalapozói közül többen magyarok voltak, mint Selye János, Franz Alexander, Ferenczi Sándor, Bálint Mihály és Bálint Alice.

I.1. Az orvosi pszichológia helye az orvosképzésben

I.1.1. Az orvosi pszichológia meghatározása

Az orvosképzés során rendkívül nagy ismeretanyag vonatkozik az emberi testre, az életműködések megértésére, elemzésére. Érdekes módon viszonylag sokkal ritkábban hangzik el az a kérdés, hogy hol van testünk működése mögött az emberi elme, a lélek, a psziché? A gondolkodókat, a kutatókat Arisztotelesz óta foglalkoztatja az emberi elme, emberi lélek megismerése. (Vizi, 2002) Mi magyarázza, hogy az egyik ember a legsúlyosabb szenvedés megpróbáltatásai közben sem veszíti el tartását, érdeklődését, míg mások sokkal kisebb nehézségek súlya alatt is összetörnek. Miért vállalja egy fiatal az orvosképzés embert próbáló hat évét, ha más területen esetleg sokkal könnyebben érvényesülhetne? Milyen lélektani hatások játszanak szerepet abban, hogy valaki az orvosi egyetemre jelentkezik és a képzés mennyire felel meg ezeknek az elképzeléseknek? Családi indíttatás, gyermekkori élmények, a segítés motivációja, az orvoslás magas presztizse, vagy az indítja el az embert az orvosi hivatás felé, hogy jobban megértse az „emberi jelenséget”. A pályaszocializáció, a hivatással való azonosulás hosszú pszichológiai folyamat végeredménye. Az orvostanhallgatói szocializáció nem azonos az orvossá válással. Lehet valaki kitünő tanuló, évfolyamelső, de ettől még nem biztos, hogy jó és kiegyensúlyozott orvos válik belőle. Az orvosi pszichológiai tanulmányok nem csupán alapvető ismereteket közvetítenek a motivációról, érzelmekről, a személyiségről, mindezek orvosi jelentőségéről, hanem segítenek önmagunk jobb megismerésében is.



Van némi paradoxon a mai orvoslás felfogásában. Számos orvost érdekelnek a humán területek, a művészettől az irodalmon át a kultúráig. Ugyanakkor az orvoskarok javarészt eltekintenek ezektől az emberi dimenzióktól, és csupán a test fiziológiájára és kórtanára összpontosítanak.E hagyomány végeredménye az, hogy szinte teljesen negligálják az elmét, mint a szervezet funkcióját. Mindmáig kevés orvoskaron kapnak hivatalos órákat a diákok a normális elméről. Ezt az oktatást csak a pszichológia erős tananyaga adhatná meg.

Több oka van ennek a ténynek, ami az ember mivolt kartéziánus felfogásából származik. Az utóbbi három évszázadban a biológiai és orvosi vizsgálódások célja a test fiziológiájának és kórtanának megértése volt. Mindennek az lett az eredménye, hogy amputálták az emberségnek azt a fogalmát, amellyel az orvoslásnak dolgoznia kellene.” (Antonio R. Damasio: Descartes’ Error, 1994.)
Antonio Damasio, az egyik legelismertebb agykutató írta "Descartes

tévedése" című, magyarul is megjelent könyvében a fentieket.
Az agykutatás rendkívüli eredményei ellenére az orvoslás gyakran nem veszi figyelembe, hogy valamennyi pszichés funkció az emberi agy közvetítésével befolyásolja minden életjelenségünket, élettani állapotunkat. Ez fordítva is igaz, az élettani változások szintén az agy közvetítésével hatnak vissza pszichés állapotunkra.
Az ember környezetével folyamatos kölcsönhatásban van. Az orvosi pszichológia alapvető célja annak megértése, hogy a külső és belső környezeti hatások, személyközi kapcsolatok az agy, a központi idegrendszer közvetítésével hogyan, milyen mechanizmusokon keresztül vezethetnek szervezeti változásokhoz. Ennek a folyamatnak az egyéni mintázatai a személyiségfejlődés, a szocializáció során alakulnak ki. Környezetünk, életeseményeink befolyásolják személyiségünk fejlődését, de személyiségünk is meghatározza azt, hogy hogyan minősítjük élethelyzeteinket. Ezért alapvető az orvosi pszichológiában a személyiségfejlődés és a személyiség fogalma.
Az orvos-beteg kapcsolatban mindig az orvos személyisége találkozik egy másik személlyel, a találkozás fókuszában ez a személyközpontú szemlélet kell álljon. Ebben az esetben az orvos a hozzá forduló beteget egész élettörténete összefüggéseiben, a biológiai, pszichológiai és szociális tényezők kölcsönhatásában látja, így képes hatékony, kompetens kommunikációra.
Az orvosi pszichológia ezt a jelenségkört két fő aspektusból vizsgálja, az egyik az egészségmegőrzésre, a betegségek kialakulására és kezelésére koncentrál, a másik az orvoslás lélektanára.
Az első orvosi pszichológia tankönyv 1852-ben jelent meg, szerzője R.H. Lotze, orvos és filozófus volt. Az orvosi pszichológia tudományos megalapozása Wilhelm Wundt (1832-1920) lipcsei orvosprofesszor nevéhez fűződik, akit először a filozófia, majd az orvosi pszichológia tanárává neveztek ki. 1873-74-ben írta meg a Grundzüge der Physiologischen Psychologie című könyvét, amelyben már a kísérleti orvosi pszichológia alapjait fektette le. Érdemes hangsúlyozni, hogy az orvosi pszichológia forrásai a filozófia, a társadalomtudományok és az élettan. A természettudományos és a társadalomtudományi szemlélet együttes alkalmazása ma is alapvető az orvosi pszichológia eredményes műveléséhez.(Pikó, 2002)
I.1.2. Az orvosi pszichológia oktatásának célja:
Az orvosi pszichológia a gyógyításhoz elengedhetetlen pszichológiai alapfogalmakkal és mechanizmusokkal, az egészség megőrzésében és a tünetek, megbetegedések kialakulásában jelentős pszichológiai és fiziológiai jelenségek összefüggéseivel, a gyógyítás lélektanával, az orvos-beteg kapcsolat fejlesztésének lehetőségeivel foglalkozik.
Az orvosi pszichológia tematikájának két fő iránya:
1. Az egészségmegőrzés, megelőzés pszichológiája - egészséglélektan, klinikai pszichológia.

2. A pszichológiai tényezők szerepe és jelentősége a gyógyítás folyamatában -pszichoszomatikus orvoslás, magatartásorvoslás.



Egészséglélektan: a testi- lelki egészség lélektani törvényszerűségeinek megismerése és alkalmazása, ezen belül az orvosképzésben a segítő foglalkozásúak testi-lelki egészsége, ennek szerepe a segítő kapcsolatban. Fejlődéselmélet, személyiség, személyközi kapcsolatok. A stressz és azzal való adaptív megbirkózás, a krónikus stressz és az élettani folyamatok összefüggései. Pszichofiziológiai összefüggések elemzése.Önkárosító magatartásformák kialakulása, megelőzése. A lelki egészség és zavarok epidemiológiája.

Pszichoszomatikus orvoslás. A pszichoszomatikus orvoslás első nagyhatású irányzata a XX. század első felében alakult ki, pszichoanalitikus indíttatású volt. A "pszichoszomatika atyjának" tekintik Franz Alexandert (1891-1964). A klasszikus hét pszichoszomatikus betegség az esszenciális magas vérnyomás, nyombélfekély, colitis ulcerosa, asthma bronchiale, rheumatoid arthritis, atópiás ekcéma és anorexia nervosa. Ma már ezt a felosztást nem alkalmazzuk, hiszen a bio-pszicho-szociális szemlélet értelmében a környezeti hatások és pszichés állapotunk minden testi jelenséget alapvetően befolyásolnak, és maguk a megbetegedések, tünetek is jelentősen visszahatnak lelkiállapotunkra. A pszichoszomatikából származó igen fontos fogalom a "locus minoris resistentiae", a legkisebb ellenállást mutató szerv, szervrendszer. Mind a pszichológiai, mind a biológiai sérülékenység magyarázza, hogy különböző emberek stresszhelyzetekben milyen betegségekre fogékonyabbak nagyobb valószínűséggel. A pszichoszomatikus orvoslás egyrészt a pszichés tényezők szerepét elemzi a betegségek kialakulásában, fenntartásában, másrészt azokat a terápiás módszereket jelenti, amelyek a pszichológiai eredetű zavarok kezelésére alkalmasak. Hosszú időn keresztül ez elsősorban a pszichoanalitikus, dinamikus pszichoterápiás módszereket jelentette, ma azonban a további hatékony pszichoterápiás módszerek alkalmazása is beletartozik a pszichoszomatikus orvoslás eszköztárába. (lsd pszichoterápia fejezet)

Magatartásorvoslás. Ma már a pszichoszomatikus orvoslás és magatartásorvoslás kifejezéseket szinonímának tekinthetjük, egyre csökkenő szemléleti különbség van a kétféle megközelítés között. Korábban a pszichoszomatikus orvoslás, a kezdeti igen ígéretes indítás után eltávolodott a természettudományos alapoktól. A magatartásorvoslás ennek ellensúlyozására a XX. század második felében célul tűzte ki, hogy természettudományos módszerekkel vizsgálja a lelki tényezők szerepét a megbetegedések kialakulásában és lefolyásában, valamint a terápiában. A magatartásorvoslás (behavioural medicine) a pszichoszomatikához hasonlóan szintén a pszichés kóreredet összetevőit vizsgálja, azonban igen nagy hangsúlyt fektet a központi idegrendszeri szabályozási zavarok, az agykutatás eredményeinek alkalmazására az elméletalkotásban és a terápiában egyaránt. A magatartásorvoslás elsősorban azokat a pszichoterápiás módszereket jelenti, amelyek az általános orvosi gyakorlatban is jól alkalmazhatóak, viszonylag rövidek, a tünetek, panaszok kezelésére koncentrálnak, és nem a személyiség mélyebb átstruktúrálására törekszenek. A magatartásorvoslási módszereket összefoglalóan szokták stressz kezelési eljárásoknak is nevezni, amelyek leginkább a kognitív-viselkedésterápiát, valamint az interperszonális kezelést jelentik. A magatartásorvoslás igen nagy a hangsúlyt fektet a bizonyítottan hatékony módszerek alkalmazására. (Mostofsky, Barlow, 2000, Stansfeld, Marmot,2002, Feldman, Christensen, 1997, Wedding, 2001) A magatartásorvoslási szemlélet célja, hogy az orvosok legalább annyira tisztában legyenek a pszichoterápiás alapelvekkel, mint a gyógyszeres vagy műtéti eljárások alkalmazási lehetőségeivel és módszereivel.
Az utóbbi években a kétféle szemlélet jelentősen közeledett egymáshoz, a pszichoszomatika legjelentősebb nemzetközi folyóirata, a Psychosomatic Medicine ugyanolyan tudományosan megalapozott cikkeket közöl, mint az International Journal of Behavioral Medicine.

A magatartásorvoslás, pszichoszomatika legfontosabb területei: a betegség, a fogyatékosság, hospitalizáció pszichológiai következményei és az ezzel való megbirkózás. Lélektani kockázati tényezők szerepe nagy a népegészségügyi jelentőségű megbetegedések kialakulásában, lefolyásában, megelőzésében. Bizonyítottan hatékony magatartásorvoslási, pszichoterápiás módszerek.


Az orvosi pszichológia alapvető célja tehát a szomatikus és pszichológiai kezelési módok integrálása, annak bemutatása, hogy a pszichológiai tényezők élettani mechanizmusokon keresztül milyen módon játszanak szerepet a tünetek kialakulásában, megelőzésében és kezelésében.

I.1.3. Melyek az alapvető orvosi készségek?
Az Institute for International Medical Education nemzetközi bizottsága áttekintő tanulmányt készített arról, hogy melyek a XXI. század orvosának alapvető kompetenciái, milyen készségekre van szüksége egy orvosnak a mai, folyton változó világban. Ezeknek az alapkészségeknek az elsajátítása érdekében az orvosképzés legfontosabb hét területe a bizottság szerint a következő (Schwarz,Wojtczak, 2002):


  1. szakmai értékek, attitűdök, magatartás és etika,

  2. az orvoslás tudományos alapjai,

  3. klinikai készségek,

  4. kommunikációs készségek,

  5. a népesség egészségi állapota és az egészségügyi rendszer ismerete,

  6. információ kezelés,

  7. kritikus gondolkozás és kutatás.

A hagyományos orvosképzés igen nagy súlyt fektet a 2. és 3. terület oktatására, hiszen ezek a hatékony gyógyításhoz elengedhetetlenek. Az orvosi pszichológia tudományos alapjainak megismerése szintén alapvető ahhoz, hogy a többi orvosi diszciplínához kapcsolódhassék. A klinikai készségek közül a pszichológiai, kommunikációs készségek, az érzelmi intelligencia alapvetőek. Ezeken a szempontokon túl azonban még az alábbi négy területen is meghatározó szerepet tölt be az orvosi pszichológia az orvosképzésben:

Ad 1. Szakmai értékek, attitűdök, magatartás és etika

Annak ellenére, hogy az orvoslás soha nem ért el annyi eredményt, mint az elmúlt évszázad során, az élettartam meghosszabbításával, a korábbi legnagyobb gyilkosok, a fertőző megbetegedések számos formájának visszaszorításával, az orvoslással való elégedetlenség soha nem volt olyan kifejezett, mint a mai korban. Ennek alapvető oka, hogy az orvos feladatai lényegileg változtak meg, éppen a fejlődés eredményeképp. Míg korábban az akut ellátás volt a legfőbb feladat, ma a páciensek többsége krónikus betegséggel küzd, akinek az együttműködése, bizalma meghatározó a gyógyulás folyamatában. Ennek eredményessége újfajta készségeket kíván az orvos részéről.


Ad 4. Kommunikációs készségek

Az orvos leggyakoribb tevékenysége az orvos-beteg találkozás, egy gyakorló orvos élete során több százezer orvos-beteg találkozás részese. Mindegyik lehet előrevivő, mind az orvos, mind a páciens számára megerősítő, de lehet frusztráció forrása. Ez nem a ráfordított időn , hanem a kommunikációs készségeken múlik, hiszen az orvos valódi odafordulása néhány perc alatt is megteremti a kölcsönös bizalom légkörét. Az orvosi kommunikáció az orvosi pszichológiával igen szorosan összefüggő alaptárgy kell legyen az orvosképzésben, hiszen a hatékony kommunikáció tanítható, tanulható és fejleszthető.


Ad 5. A népesség egészségi állapota és az egészségügyi rendszer ismerete

Az orvosképzésben egyre nagyobb szerepet kell kapjon az egészség megőrzése, ennek egyik legfontosabb összetevője a lelki egészség. Az Egészségügyi Világszervezet 2001. évi világjelentésének témája a lelki egészség (World Health Report, 2001, WHO), mivel ez az a terület, amelynek jelentősége a XXI. században egyre meghatározóbbá válik. Az 50 évnél fiatalabb népességben már ma is a legfontosabb problémák a lelki egészség zavaraival összefüggő állapotok, mint az alkohol, drogfogyasztás, öngyilkosság, depresszió, szorongás. Ezek a pszichológiai problémák a legnagyobb népegészségügyi jelentőségű megbetegedések kockázati tényezőinek, a dohányzásnak, kóros alkoholfogyasztásnak, általában az egészséget károsító magatartásformáknak kóroki tényezői, a mai orvoslás és ezen belül az orvosi pszichológia alapvető célja ezek megismerése, megelőzése és kezelése.


Ad 7. Kritikus gondolkozás és kutatás.

Az orvostudomány az egyik leggyorsabban fejlődő tudományterület, ezért az orvostanhallgatónak és az orvosnak is szüksége van arra, hogy folyamatosan és kritikusan értékelje a meglévő ismereteket, az óriási adattömegből ki tudja emelni a lényeget, azt, amire az eredményes gyógyításhoz valóban szüksége van. A rendelkezésre álló keretek és lehetőségek végesek, az orvosnak ilyen körülmények között kell alkalmaznia a „bizonyítottan hatékony módszereket.” A hagyományos orvosképzés a különleges, rendkívüli eseteket gyakran nagyobb súllyal elemzi, mint azokat a problémákat, panaszokat, amelyektől a legtöbb páciens szenved - ilyenek például az alvászavarok, fejfájás, funkcionális hasi panaszok, krónikus fájdalom szindrómák.


A hatékony orvoslás érdekében integrált szomatikus és pszichológiai kezelésre van szükség, hiszen a szomatikus tüneteket is szubjektíven éljük meg, a beteg félelmei, hiedelmei jelentősen súlyosbíthatják az állapotát, életminőségét. Képletesen fogalmazhatnánk úgy is, hogy az orvosnak mindkét fülével egyszerre kell odafigyelnie a páciens panaszaira, az egyikkel a biomedikális, a másikkal a pszichoszociális összetevőkre, amelyeket azután együtt kell megértenie.

I.1.4.Az orvosi pszichológia magyar megalapozói
Magyarországon különösen indokolt az orvosi pszichológia jelentőségének hangsúlyozása, hiszen ennek a tudományterületnek máig is elismert megalapozói magyar származásúak, mint Selye János, Franz Alexander, Ferenczi Sándor, Bálint Mihály. Korábban a tudományegyetemeken a magyar orvosok érdeklődésüknek megfelelően magas szintű pszichológiai ismeretekre is szert tehettek.
Selye János (1907-1982) az általános adaptációs szindróma felfedezője, a stresszelmélet megalapítója. A modern stresselmélet Selye felismeréseire támaszkodik, később részletesen ismeretetni fogjuk.
Franz Alexandert (1891-1964) a pszichoszomatika atyjaként szokták idézni. "Psychosomatic Medicine" című kötete (Alexander, 1950, 1987) részletesen elemzi a „pszichoszomatikus megbetegedések” kialakulásában szerepet játszó vegetatív szabályozási zavarok, az egyes megbetegedésekre legjellemzőbb „locus minoris resistentiae” és a pszichológiai sérülékenység összefüggéseit. Egyes megbetegedéseket, amelyeket a paraszimpatikus túlsúly jellemez, mint az asthma bronchialet, nyombélfekélyt, colitis ulcerosát, az önfeladás, a segítségkérés lelkiállapotával hozta kapcsolatba, míg másokat az állandó fokozott alarmreakcióval, szimpatikus túlsúllyal, mint az esszenciális hipertóniát. Franz Alexander édesapja, Alexander Bernát a Pázmány Péter Tudományegyetem kitűnő filozófia professzora volt Budapesten.
Ferenczi Sándor (1873-1933) Sigmund Freudnak, a pszichoanalízis megalapítójának barátja és közeli munkatársa, a pszichoanalízis nagyhatású továbbfejlesztője volt. Ő alapította meg a világon az első pszichoanalitikus tanszéket a budapesti egyetemen 1919-ben. Tanítása ma reneszánszát éli, különösen a francia pszichoterapeuták értékelik nagyra munkásságát. Freuddal szemben hangsúlyozta, hogy a terapeuta magatartásának igen nagy jelentősége van a gyógyulás szempontjából.
A Ferenczi Sándor körül szerveződött, de halála után is igen aktív ún. "Budapesti iskola" nemzetközi hírű képviselője volt Bálint Mihály (1896-1970) és felesége, Alice (1889-1939). Az orvos személyiségének, magatartásának, az orvos-beteg kapcsolatnak tudományos igényű elemzésével váltak világhírűvé. Ők tették ismertté "az orvos, mint gyógyszer" megfogalmazást, ami azt jelenti, hogy az orvos személyiségének ugyanúgy van gyógyító hatása, ha megfelelő módon alkalmazza, mint a gyógyszereknek. Ma a világ legtöbb országában működik Bálint társaság, a Bálint- csoportokat az orvos-beteg kapcsolat, az orvosi kommunikáció fejlesztésének, a segítő foglalkozásúakat fenyegető kiégettség, „burnout szindróma” legeredményesebb megelőzési módszereként tartják számon.
A fenti felsorolás természetesen nem teljes, a „Budapest iskola” híres képviselői Róheim Géza (1884-1982), aki a pszichológiai néprajz egyik legismertebb képviselője. Szondi Lipót (1893-1986) endokrinológusként a genetikai, biológiai tényezők és az ösztönkésztetések összefüggései alapján dolgozta ki nemzetközileg ismert tesztjét. Hermann Imrét (1889-1984) méltatlanul alig emlegetik, pedig az „Ember ősi ösztönei” című könyvében, a megkapaszkodási ösztönnel kapcsolatban a kötődéselmélet alapjait rakta le. Ő az egyetlen a felsoroltak közül, aki végig itthon élt és halt meg.
Kérdések:
Miért vált az orvosi pszichológia különösen fontossá a XXI. századi orvoslás számára?
Melyek az orvosi pszichológia fő területei?
Mi a kapcsolat a pszichoszomatikus orvoslás és a magatartásorvoslás között?
Melyek az alapvető orvosi készségek, kompetenciák?
Kik az orvosi pszichológia magyar megalapozói?
Ajánlott olvasmány:

Agy és tudat, (Szerk: Vizi E sz, Altrichter F, Nyíri K, Pléh Cs) BIP Budapest

Csabai M, Molnár P (1999) Egészség, betegség, gyógyítás, Springer Budapest
II. fejezet

Az orvoslás szemléleti modelljei – a biopszichoszociális modell

Túry Ferenc


  1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   66


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©azrefs.org 2016
rəhbərliyinə müraciət

    Ana səhifə