H. P. Blavatsky titkos taníTÁS




Yüklə 1.06 Mb.
səhifə1/11
tarix30.04.2016
ölçüsü1.06 Mb.
  1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11


H. P. BLAVATSKY

TITKOS TANÍTÁS

THE SECRET DOCTRINE

  1. KÖTET, II. RÉSZ



A SZIMBOLIZMUS FEJLŐDÉSE

A TUDOMÁNY, A VALLÁS ÉS A FILOZÓFIA SZINTÉZISE


Satyât Nâsti Paro Dharmah

Nincs magasztosabb vallás az igazságnál”

Fordította: Dr. Hennyey Vilmos és Szlemenics Mária


Számítógépes változat: Szabari János, 2002


Magyar Teozófiai Társulat
1. FEJEZET

Szimbolizmus és Ideográfía

„A jelkép annak, akinek szeme van hozzá, nem mindig az Isteninek valamely homályosabb vagy tisztább feltárása-e? . . . Mindegyikén . . . átcsillog valami egy-egy isteni gondolatból. Sőt még a legmagasztosabb jelképnek, mellyel valaha ember találkozott és melyet elfogadott, a keresztnek is, csak véletlen és külső jelentése volt." CARLYLE.


Minden népnek, lett légyen az nagy, vagy kicsiny, vannak val­lásos, vagy világi legendái, és e könyv írója életének legnagyobb részét annak szentelte, hogy e legendáknak - főképpen azonban a kelet hagyományainak - rejtett jelentését tanulmányozza.
Ő azok közé tartozik, akik meg vannak győződve, hogy nem volt soha olyan mitológiai történet, hagyományos esemény egy­-egy nemzet népregéjében, amelyet tisztán csak a képzelet szült, hanem minden ilyen elbeszélésnek van valódi, történelmi alapja. Így az író eltér azoknak a szimbológusok nézetétől, bármilyen nagy a hírnevük is, akik minden mítoszban csak egy-egy bizonyítékot látnak a régieknek babonára hajló gondolkozás módjára, és azt hiszik, hogy minden mitológia a nap-mítoszokból eredt, és ezekre épült fel. Az ilyen felületes gondolkozókkal pompásan elbánt Gerald Mas­sey, a költő és egyiptológus; „Luniolatry, Ancient and Modern" c. felolvasásában. Éles bírálatát érdemes megismételnünk jelen mun­kánknak e részében, mert hű visszhangja saját érzelmeinknek, amelyeknek már 1875-ben, mikor az „Isis Unveiled”-et írtuk, nyíl­tan kifejezést adtunk.
Max Müller harminc éven át tanította könyveiben és előadásaiban, a Times-ban és különféle más lapokban, a Royal Institution pódiumáról, a Westminster Abbey szószékéről és oxfordi tanszékéről, hogy a mitológia nyelvbetegség, és hogy a régi szimbolizmus eredménye volt valaminek, ami ősi eltévelyedésnek látszik.
Renouf, visszhangozva Max Müller-t, Hibbert felolvasásaiban ezt mondja: „Tudjuk, hogy a mitológia betegség, amely az emberi műveltség bizonyos fokán felüti fejét”. Ez a nem-evolucionisták sekélyes magyarázata, és ilyen magyarázatot fogad el még mindig a brit közönség, amely mások fejével gondolkozik. Max Müller tanár, Cox, Gubernatis és a Nap-mítosz más fejtegetői, valami germanizált hindu metafizikusnak ábrázolták az ősi mítosz-csinálót, aki saját árnyékát mentális ködre vetíti, és szellemesen beszél a füstről vagy legalább is a felhőről; az ég a feje fölött az álombirodalom boltozatává válik, telefirkálva az őslakók lidérc képeivel! Az ősembert magukhoz hasonlónak képzelik el, konokul önámí­tásra hajlandónak veszik, vagy amint Fontenelle mondja, „hajlandónak arra, hogy dolgokat lásson, amelyek nincsenek”. Helytelenül ábrázolták a korai vagy ős­embert olyannak, mint akit a kezdettől fogva tevékeny, de féktelen képzelet ostobán félrevezetett, hogy higgyen mindenféle káprázatban, amelyeknek határo­zottan és állandóan ellentmondott saját mindennapi tapasztalata, mintha a képzelet bolondja volna, ama kegyetlen valóságok közepette, melyek belévésték tapasz­talatait, akárcsak az őrlő jéghegyek a tengerben elmerült hegyeken hagyják nyomukat. Még meg kell mondanunk, és egy napon be fog bizonyosodni, hogy ezek az elfogadott tanítók nem közelítették meg jobban a mitológia és a nyelv eredetét, mint Burns Willy költője a Pegazust. - Válaszom ez: „Csak a meta­fizikus teoretikus álma, hogy a mitológia a nyelvnek (language) betegsége volt. Nem volt az semminek sem a betegsége, hanem talán csak az ő agyának a betegsége. A mitológia eredetét és jelentését egyáltalában nem találták meg ezek a nap-magyarázók és időjárás-szatócsok! A mitológia az ősi gondolat elképzelésének kezdetleges módja volt. Természeti tényeken alapult, és jelenségek még mindig igazolják. Nincs benne semmi beteges, semmi értelmetlen, ha a fej­lődés fényében nézzük, és ha a jelképes beszéddel való kifejezés módját alaposan értjük. Az őrültség ott van, hogy emberi történelemnek vagy Isteni Kinyilatkoz­tatásnak tartják1. A mitológia az ember legrégibb tudományának tárháza és – ami főképpen érdekel bennünket, - arra hivatott, ha ismét helyesen megmagya­rázzák, hogy halált hozzon mindazokra a hamis teológiákra, amelyeket akarat­lanul szült.2 Modern nyelvezetben olyan mértékben mondják gyakran mítikusnak az állítást, amilyen mértékben nem igaz; de a régi mitológia ilyen értelemben nem volt hamisításnak rendszere vagy módja. Meséi tények továbbadására szol­gáltak: nem voltak sem koholmányok, sem a képzelet szüleményei. . . Példának okáért az egyiptomiak a holdat macskával ábrázolták; nem voltak annyira tudat­lanok, hogy a Holdat macskának tartsák; kóbor képzeletük sem látott hasonla­tosságot a hold és a macska között és nem volt a macska-mítosz szóbeli meta­fórának puszta kibővítése sem, de rejtvényeket sem akartak csinálni. . . Meg­figyelték azt az egyszerű tényt, hogy a macska a sötétben lát, hogy éjjel szem­bogara kitágul és szeme nagyon fényleni kezd. A hold az éjjeli látó az égen és a macska ugyanaz volt a földön, és így a mindenkinek ismerős macskát fogadták el a holdkorong képviselőjéül, természetes jeléül, élő jelképéül. S mivel a nap éjjel lelátott az alvilágba, őt is macskának hívhatták, mert szintén látott a sötét­ben. A macska neve egyiptomi nyelven Mau, a látót jelenti s a mau „látni” szóból ered. Egy mitológiai író azt állítja, hogy az egyiptomiak „nagy macskát képzeltek a nap mögé, és a napot a macska szembogarának tartották”. Ez az elképzelés azonban teljesen modern. A Müller-féle áruraktárból való. A Hold macska alakjában a napnak szeme volt, mert visszavetítette a napfényt, és mert a szem is tükrében vetíti vissza a képet. Pasht istennő alakjában, a Macska őrt áll a nap helyett, lábával lefogja és szétzúzza a sötétség kígyójának fejét, melyet örök ellenségének mondanak.
Ez a hold-mítosznak nagyon helyes értelmezése csillagászati szempontból. A holdrajz („hold földrajz”) (selenography) azonban a hold szimboló­giájának a legkevésbé ezoterikus ága. Hogy az ember teljesen ura legyen a Hold-ismének (Selenognosis) - ha szabad új szót ková­csolnunk - akkor nemcsak csillagászati jelentésében kell ismernünk. A hold (l. a IX. fejezetet, Deus Lunus) szoros viszonyban van a Földdel, amint ezt az I. Könyv VI. Stanzájában megmutattuk, és neki még több köze van a mi gömbünk rejtélyeihez, mint Vénusz-Lucifer­nek, aki Földünknek okkult nővére és másik ego-ja (alter-ego).
A nyugati és különösen a német szimbológusok fáradhatatlan kutatásai az elmúlt és a jelen században, arra a belátásra vezették az összes okkultistákat és az előítélettől legmentebb embereket, hogy a szimbológia segítsége nélkül (hét osztálya segítsége nélkül, melyekről a modern emberek nem tudnak semmit), semmiféle régi írás nem érthető meg helyesen. A szimbológiát összes szempontjaiból kell tanulmányozni, mert minden népnek megvolt a maga sajátos kifeje­zésmódja. Röviden, nem volna szabad egyetlen egy egyiptomi papi­ruszt, hindu olla-t, asszíriai téglát vagy héber tekercset sem szó­ szerint olvasni, sem magyarázni.
Ezt ma minden tudós tudja. C. Massey kitűnő felolvasásai magukban véve is meggyőződhetnének minden józanul gondolkodó keresztényt arról, hogy a Biblia holt betűjének elfogadása nagyobb tévedés és nagyobb babona, mint a Csendes Óceán vad sziget­lakójának agyából kipattant babonák. De az a tény, ami iránt még az igazságot legjobban szerető és kereső orientalisták - árjaló­gusok és egyiptológusok egyaránt - úgy látszik, vakok, az, hogy minden jelkép, akár papiruszon, akár olla-n van, sok felületit gyémánt, melynek minden oldala nemcsak többféle magyarázatot rejt magában, hanem többféle tudománnyal kapcsolatos. Ezt bizonyítja a holdat jelképező macskának imént idézett, magyarázata - ami példa az égi-földi ábrázolásra; mert a holdnak, más népeknél, ezen­kívül sok más jelentése van.
Az elhunyt Kenneth Mackenzie, tudós szabadkőműves és teo­zófus, Royal Masonic-Cyclopaedia-jában kimutatta, hogy nagy a különbség az embléma és a jelkép (emblem and symbol) között. „Az embléma nagyobb gondolatsort foglal magában, mint a jelkép, amely talán inkább csak egy-egy sajátos gondolatot ábrázol”. Ezért egyes országok jelképei (p. o. a holdra vagy a napra vonatkozók), amelyek mindegyike egy-egy ilyen külön gondolatot vagy gondolat­sort ábrázol, együttvéve egy ezoterikus emblémát alkotnak. Az em­bléma „princípiumokat vagy princípiumsorokat ábrázol, konkrét, lát­ható kép vagy jel alakjában, amelyet felismernek azok, akik bizonyos oktatást nyertek” (a beavatottak). Még egyszerűbben, az embléma rendszerint allegóriásan felfogott és magyarázott képek sorozata, amely a gondolatot körképszerűen, egyik képet a másik után feltárja. Így a Purâna-k írott emblémák. Ilyenek a mózesi és a keresztény Testamentumok, vagyis a Biblia és valamennyi más exoterikus Szent­írás is. Ugyanaz a tekintély kimutatja, hogy
Az összes ezoterikus Társulat használt emblémákat és jelképeket, mint p. o. a pythagoras-i Társulat, az Eleusis-iak, Egyiptom Hermetikus Test­vérei, a Rózsakeresztesek és a Szabadkőművesek. Ezen emblémák legtöbbje nem való arra, hogy a közönséges szemnek felfedjék, és igen csekély különbség is nagyon megváltoztathatja az embléma vagy a jelkép jelentését. A mágikus pecsétek (sigillae), amelyek a számok bizonyos elvein alapulnak, ilyen jellegűek, és noha a ki-nem-oktatott ember szemében hihetetlenek és nevetségesek, a tanítás fő részét adják annak, aki arra van kioktatva, hogy felismerje.
Az imént felsorolt társulatok valamennyien aránylag újabb keletűek, egyik sem régibb keletű, mint a középkor. Mennyivel inkább helyén való tehát, hogy a legrégibb Ősi Iskola tanítványai óvatosak legyenek, hogy fel ne fedjenek olyan titkokat, melyek az emberiségre sokkal nagyobb fontosságúak, (mert veszélyesek az emberiség kezében) mint az úgynevezett „Szabadkőművesi Titkok” bármelyike, hiszen ezek most „Polichinelle” titkokká váltak, amint a franciák mondják. De ez a korlátozás csak a jelképek és emblé­mák pszichológiai vagy inkább pszicho-fiziológiai és kozmikus jelentésére vonatkozhat, de még erre is csak részben. Az adep­tusnak nem szabad nyilatkoznia a feltételekről és az eszközökről, melyek az elemeknek, akár pszichikai, akár fizikai korrelációjához vezetnek, és egyaránt hozhatnak létre jó és rossz eredményt. De ő mindig kész, hogy a komoly tanítvánnyal közölje a régi gon­dolat titkát mindabban, ami a mitológiai szimbolizmusba rejtett történelemre vonatkozik, s így néhány újabb útjelzőt állítson a múltba való visszatekintés számára, és ezzel hasznos felvilágosításokat adjon az ember eredetére, a fajok és földisme fejlődésére. S mégis erősen panaszkodnak manapság, nem csak a teozófusok, hanem e társulaton kívül álló, ama kevesek is, akik érdeklődnek a tárgy iránt: „Miért nem tárják fel az adeptusok azt, amit tudnak?" Erre azt válaszol­hatnánk: „Miért tennék ezt, hiszen előre tudják, hogy nincs a tudomány­nak olyan embere, aki elfogadná még csak feltevésnek is, még kevésbé elméletnek vagy alapigazságnak?” Elfogadták-e vagy elhitték-e önök a Theosophist-ben, az „Esoteric Buddhism”-ban és más művekben és lapokban megjelent abc-jét az okkult filozófiának? Nem tették-e gúny és nevetség tárgyává még azt a keveset is, ami adatott, és nem állították-e szembe egyrészt Huxley és Haeckel „állat” és „majom elméletével” s másrészt Ádám bordájával és almájával? Ilyen irigy­lésre nem méltó kilátás ellenére is a tények egész tömegét közöljük e munkában. És az író itt az ember eredetét, a földgömb és az emberi és állati fajok fejlődését olyan behatóan tárgyalja, amennyire csak tudja.
A régi tanítás megerősítésére felhozott bizonyítékok az ősi civili­zációk régi írásaiban sűrűn el vannak hintve. A Purâna-k, a Zenda-­vesta és a régi klaszikusok bővelkednek ilyen bizonyítékokban. De senki sem vett magának annyi fáradságot, hogy összegyűjtse és össze­hasonlítsa őket. Még pedig azért, mert az összes ilyen események jelképekben vannak feljegyezve, és mert árjalógusaink és egyiptoló­gusaink közül a legkiválóbb tudósokat, legélesebb elméket nagyon gyakran megzavarta egy-egy előítélet, de még gyakrabban a titkos jelentés egyoldalú felfogása. Pedig még a példabeszéd is szavakba foglalt jelkép: költemény vagy mese, amint ezt néhányan gondolják; mi azonban azt mondjuk, hogy ez az életvalóságoknak, események­nek és tényeknek allegorikus ábrázolása. És amint mindig erkölcsi tanulságot vontak le a példabeszédből, s ez a tanulság valódi igazság és tény volt az ember életében, hasonlóképpen vezettek le igaz tör­ténelmi eseményt a templomok régi levéltáraiban feljegyzett egyes emblémákból és jelképekből azok, akik a szent papi tudományokban jártasak voltak. Valamennyi népnek vallásos és ezoterikus története jelképekbe volt burkolva, sohasem fejezték ki szavakban. Az első fajok minden gondolata és érzelme, minden kinyilatkoztatott és szer­zett ismerete és tudása az allegóriában és a példabeszédben képletes kifejezésre talált. Miért? Mert a kimondott szónak ereje van; ez nem­csak hogy ismeretlen a modern „bölcsek” előtt, hanem sejtelmük sincs róla, és nem is hisznek benne. Mert a hang és ritmus szorosan összefüggnek a Régiek négy nagy Elemével; és mert ilyen vagy olyan rezgés a levegőben határozottan megfelelő erőket ébreszt fel, és a velük való egyesülésből esetenként jó vagy rossz eredmények jönnek létre. Soha tanítványnak nem engedték meg, hogy történelmi, vallásos vagy bármely más igazi eseményt előadjon a megfelelő félre­érthetetlen szavakban, nehogy az eseménnyel összefüggő érőket újra felidézze körébe. Ilyen eseményeket csak a Beavatás közben beszéltek el, és minden tanítványnak a megfelelő, saját maga-kitalálta jelképek­ben keltett feljegyeznie; ezeket a jeleket mestere később megvizsgálta, és csak azután fogadták el véglegesen. Így jött létre idővel a kínai ábécé, amint már előbb a régi Egyiptomban a papi jelképeket is így határozták meg. A kínai nyelvben minden szónak megvan a meg­felelő jelképe, mely a szót képes alakban kifejezi, írásjelei bármely nyelven1 olvashatók és – amint már említettük – csak valamivel fiatalab­bak, mint az egyiptomi Toth ábécéje. Ennek a nyelvnek sok ezer ilyen jelkép-betűje vagy logogramja van, mindegyik egy egész szót jelent; mert tulajdonképpeni betűk vagy ábécé éppúgy nincsen a kínai nyelvben, amint nem volt az egyiptomiban sem, amelyben csak későbbi időszakban keletkeztek.
A fő jelképeknek és a fő emblémáknak magyarázatát kíséreljük meg most megadni, mert a II. Kötet, mely az ember fejlődéstanát tárgyalja, nagyon nehezen lenne érthető, ha az olvasót előkészítésül nem ismertetnénk meg legalább is a metafizikai jelképekkel.
De nem volna igazságos, ha a szimbolizmus ezoterikus magya­rázatát megkezdenénk, és nem emlékeznénk meg előbb a megillető tisztelettel arról, aki ebben a században a szimbolizmusnak a leg­nagyobb szolgálatot tette azáltal, hogy felfedezte a mértéktannal (metrology) erősen átszőtt régi héber szimbológiához a fő kulcsot, mely az egykor általános misztériumnyelv egyik kulcsa. A Cincinnati­ból való Ratston Skinner-nek „The Hebrew-Egyptian Mistery and the Source of Measures” szerzőjének mondunk hálát. Született misz­tikus és kabalista, sok éven át ebben az irányban dolgozott, és fára­dozásait határozottan nagy siker koronázta. Ezek az ő szavai:
Az író egészen biztosan tudja, hogy volt egy ősrégi nyelv, mely jelenleg és mostanáig elveszettnek látszik, nyomai azonban bőségesen maradtak fenn. . . A szerző felfedezte, hogy ez a mértani viszony (az átmérő integrál viszonya a kör átmérőjéhez) volt a vonalmértékeknek nagyon régi és valószínűen isteni eredete. . . Majdnem bebizonyultnak látszik, hogy a mértan, a számok, az arány és a mértékek ugyanezt a rendszerét Észak-Amerika szárazföldjén már előbb ismerték és használták, mint a leszármazott semiták.
Ennek a nyelvnek az volt sajátossága, hogy egy másikba be lehetett foglalni, elrejteni, és nem volt észrevehető külön útbaigazitás nélkül, mert a betűk és a szótag-jelek egyszersmind számok, mértani alakok, képek, vagy gondolat­képek és jelképek erejével vagy jelentésével is bírtak, amelyek a kitűzött célt mese vagy meserészletek alakjába öltött példabeszédekkel céltudatosan támo­gatták; de magában is önállóan és különféleképpen alkalmazható volt, még pedig képek alakjában, kőmunkákban, vagy agyagalkotásokban.
Egy kétértelműséget kell tisztáznunk, t. i. a nyelv szót illetően; elsősorban ez a szó a gondolatoknak az emberi beszéddel való kifejezését jelenti, de másod­sorban jelentheti a gondolatok bármely más eszközzel való kifejezését is. Ez a régi nyelv úgy van beleszerkesztve a héber szövegbe, hogy az írott betűk hasz­nálatával - melyeket ha kiejtünk, az első meghatározás szerinti nyelvet kapjuk - céltudatosan egy teljesen különálló gondolatsor közölhető, mely eltér a hang­jelek olvasásakor kifejezésre jutó gondolatoktól. Ez a második meghatározás szerinti nyelv leplezve közöl gondolatsorokat, ábrázolható, érzékelhető dolgok­nak elképzelt másait, továbbá olyan dolgok másait, melyeket a valóban létezők­höz sorolhatunk anélkül, hogy érzékelhetők volnának. Így p. o. a 9-es számot valóságnak vehetjük, noha nincs érzékelhető léte; így a holdnak egy fordulása is, mint magától ezt a fordulást tevő holdtól különvált valami, felidézhet vagy okozhat egy valódi gondolatot, noha az ilyen fordulás magában nem létezik. Ez a gondolat-nyelv önkényes kifejezésekre és jelekre szorítkozó jelképekből állhat, nagyon korlátozott fogalomkörrel, s így egészen értéktelen lehet, vagy lehet a ter­mészet egy-egy megnyilvánulásának magyarázata, és ekkor az emberi művelődés szempontjából majdnem megbecsülhetetlen értékű. Bármilyen természetes dolog képe kordinált dolgok fogalmait idézheti fel, melyek mint a kerék küllői, külön­féle, sőt ellenkező irányokba ágaznak szét és természetes valóságokat hoznak létre, az első vagy kezdő kép értelmének látszólagos céljától nagyon eltérő irány­ban. Egy-egy gondolat felidézhet vele összefüggő gondolatot, de ha ezt teszi, akkor valamennyi, látszólag össze nem illő gondolatnak is az eredeti képtől kell származnia, és egymással harmonikusan kapcsoltnak vagy rokonnak kell lennie. . . Így egy eléggé alapos képes gondolatból eredhet magának a Kozmosznak elkép­zelése, még felépítési részleteivel is. A mindennapi nyelvnek ilyen használata ma már idejét múlta, de az író felvetette a kérdést, vajon ilyen nyelv, vagy hozzá hasonló, nem volt-e valamikor a messze múltban, a világnyelv és az álta­lánosan használt nyelv, melyet azonban egy választott osztály vagy kaszt birto­kába vett, mikor mind jobban és jobban kialakították titkos formáját. Ezzel azt akarom mondani, hogy a nemzeti nyelvet, vagy a népnyelvet már eredetekor a gondolat közlése sajátos módjára használták fel. Erre erős bizonyítékok vannak. S valóban, úgy látszik, az emberiség történetében megtörtént, hogy legalább jelenleg ki nem nyomozható okokból, elhagytak, vagy elvesztettek egy eredeti tökéletes nyelvet és egy tökéletes tudomány-rendszert: tökéletesnek talán azért mondjuk-e, mert eredetük isteni, és mert Istenek hozták?
„Isteni eredet” itt nem jelent ember alakú Istentől a hegyen, villámlás és mennydörgés közepette adott kinyilatkoztatást, hanem a mi értelmezésünkben olyan nyelvet és tudomány-rendszert, amelyet az első emberiségnek nálánál fejlettebb emberiség adott, hozzá képest oly magas fejlettségű, hogy a gyermek-emberiség isteninek tartotta. Röviden, más világokról jött „emberiség”. Ez a gondolat nem rejt magában semmi természet-fölöttit, elfogadása vagy elvetése azonban annak az embernek önhittsége és gőgje fokától függ, akivel közlik. Mert ha csak bevallanák a modern tudomány professzorai, hogy - jóllehet nem tudnak semmit, vagy inkább nem akarnak tudni semmit a testét-levetette ember jövőjéről, - ez a jövő mégis sok meglepetést és váratlan leleplezést rejteget számukra, mihelyt Ego-juk felszabadult a legdurvább testekből - akkor az anyagelvű hitetlenségnek keve­sebb szerencséje lenne, mint ma van. Melyikük tudja, vagy mondhatja meg, mi történik majd, ha egyszer ennek a földgömbnek lejár az életciklusa és a mi anyaföldünk maga is utolsó álmába merül? Van-e olyan merész ember, aki azt mondja, hogy emberiségünk isteni Ego-i - legalább is a sokaságok kiválasztottjai, kik más szférákba átjutnak - nem válnak-e, amikor rajtuk a sor, egy tőlük nemzett új emberiségnek „isteni” tanítóivá egy új gömbön, melyet a Földünknek testüket­-levetette „princípiumai” keltenek életre és tevékenységre? (L. VI. Stanza, I. kötet, I. rész.) Mindez talán a Múlt-nak volt tapasztalata, és ezek a különös feljegyzések a történelem előtti korszakok „Misz­térium-nyelvében" rejtőznek el, melyet most SZIMBOLIZMUS-nak hívnak.

2. FEJEZET



A misztérium-nyelv és kulcsai.

Nagy matematikusok és kabbalisták legújabb felfedezései minden kétséget kizáróan bebizonyították, hogy minden teológia, a legrégeb­bitől kezdve a legújabbig, nemcsak elvont hitek közös forrásából eredt, hanem egy egyetemes ezoterikus vagy „Misztérium”-nyelvből is. Ezek a tudósok tartják kezükben a régi idők egyetemes nyelvének kulcsát, és noha csak egyszer, de máris eredményesen megforgatták a hermetikusan zárt, s a Misztériumok csarnokához vezető ajtó zárá­ban. A történelem előtti idők óta a szent Bölcsesség Tudománya néven ismert nagy őskori rendszernek, amely benne rejlik és nyo­mozható minden régi és minden új vallásban, - a szabadkőműves Ragon sejtelme szerint – megvolt, és még most is megvan a maga egyetemes nyelve, a Hieropant-ok1 nyelve, amelynek úgyszólván hét „tájszólása” van; ezek egyenként a természet hét rejtélyére vonat­koznak, és rájuk különösképpen alkalmazhatók. Mindegyiknek meg­volt a maga szimbolizmusa. Ilyenformán a természetet vagy teljes­ségében olvashatták, vagy egy-egy különleges oldaláról nézhették.


Bizonyítja ezt a mai napig az a nagy nehézség, amelyet az orientalisták általában, de különösen az indológusok és egyiptoló­gusok tapasztalnak, amikor az árják allegorikus írásait és a régi Egyiptom papi feljegyzéseit magyarázzák. Ez azért van, mert elfe­lejtik, hogy mindezeket a régi feljegyzéseket egyetemes és a régi időkben minden nemzetnek egyformán ismeretes nyelven írták, melyet azonban most csak kevesen értenek. Mint az arab számjegyek, amelyeket minden nemzetbeli megért, vagy amint az angol szó, and, amely a franciában et, a németben und, és így tovább változik, de az összes művelt nemzet számára az egyszerű & jellel kifejez­hető - éppúgy ennek a misztérium-nyelvnek minden egyes szava ugyanazt jelentette minden ember számára, bármilyen nemzetiségű volt is. Volt több neves ember, aki egy ilyen egyetemes és filozó­fiai nyelvet akart újra behozni, mint p. o. Delgarme, Wilkins, Leibnitz; de csak Demaimieux volt az egyetlen, aki a Pasigraphie-jában lehet­séges voltát kimutatta. A „Görög Kabbala”-nak nevezett Valentinus-féle rendszer, mely görög betűk kombinációján alapszik, mintául szolgálhat.
A misztérium-nyelv sokoldalú volta az egyházi szertartások exoteriájában igen különböző dogmák és rítusok elfogadására veze­tett. Ugyancsak ebben van az eredete a Keresztény Egyház legtöbb dogmájának is, pl. a hét Szentség, a Szentháromság, a Feltámadás, a hét Főbűn és a hét Erény. Mivel azonban a misztérium-nyelv hét kulcsát a régi idők beavatott Hierophant-jainak legfőbbjei őrizték, azért a hét kulcs közül csak néhánynak részben való használata jutott az új felekezetnek, a nazarénusoknak kezére, még pedig néhány első Egyházatya - a Templomok volt beavatottjai - árulása folytán. Az első pápák között is volt néhány beavatott, tudásuk utolsó töre­déke azonban most a jezsuiták birtokába jutott, akik ezt a boszorkány­ság rendszerévé tették.
Azt állítják, hogy INDIA (nem a jelenlegi határai közé szorítva, hanem a régi határait értve) az egyetlen ország a világon, amelynek fiai között még mindig vannak adeptusok, akik az összes alrend­szerhez szükséges tudással és az egész rendszerhez való kulccsal rendelkeznek. Memphis bukása óta Egyiptom egymásután elvesztette ezeket a kulcsokat és Kaldea, Berosus idejében, csak hármat őrzött belőlük. Ami a hébereket illeti, összes írásaikból csak az tűnik ki, hogy alapos ismeretük volt az emberi és különösen a fiziológiai működések jelképezésére szolgáló csillagászati, mértani és számbeli rendszerekről. A magasabb kulcsoknak ők soha sem voltak birtokában.
M. Gaston Maspero, a nagy francia egyiptológus, Mariette Bey utódja, ezt írja:
Valahányszor az embereket Egyiptom vallásáról hallom beszélni, kísértést érzek tőlük megkérdezni, hogy melyik egyiptomi vallásról beszélnek? A 4. Dinasztia vallásáról-e, vagy pedig a ptolemeusi időszak vallásáról? A tömeg vallásáról, avagy a tanult ember vallásáról beszélnek-e? Arról-e, amelyet Helio­polis iskoláiban tanítottak, vagy arról a másikról, amely a thébai papi osztály fejében és felfogásában volt meg? Mert legalább is ötezer év választja el Memphis első sírját, mely a harmadik dinasztiából való király címerét (cartouche) viseli, az arab Caesar Philippus idejében, Esnéh-ben faragott utolsó kövektől. Ez alatt az ötezer év alatt Egyiptom erkölcsi és szellemi élete, nem is szólva a pásztorok betöréséről, az etiópiai és asszíriai uralomról, a perzsa hódításról, a görög gyarmatosításról és politikai életének ezer forradalmáról, sok változáson ment át. A Holtak Könyve XVII. fejezetét, amely úgy látszik, a világrendszer fejtegetését foglalja magában, amint e rendszert az első dinasztiák idejében Heliopolis-ban felfogták, mi csak néhány, a tizenegyedik és tizenkettedik dinasz­tiából való másolatból ismerjük. Minden versét már akkor három, vagy négyféle módon értelmezték; annyira különféle módon, hogy egyik-másik iskola szerint a Demiurgos, hol a naptűz - Ra-shoo, hol az ős-víz volt. Tizenöt századdal későbben még sokkal különféleképpen értelmezték. Az idő folyása átalakította a világegyetemről és uralkodó erőiről alkotott fogalmakat. Rövid 18 századnyi léte­zésének leforgása alatt a kereszténység legtöbb dogmáját feldolgozta, fejlesztette és átalakította; hányszor változtathatta meg tehát tantételeit az egyiptomi papság az ötven század alatt, mely Theodosiust a piramisok király-építőitől elválasztja?
Itt úgy hisszük, a híres egyiptológus elveti a sulykot. Lehet, hogy az exoterikus tantételeket gyakran változtatták, de az ezoterikusokat soha. Nem számol az ősi igazságok szent változhatatlanságával, ame­lyeket csak a beavatás misztériumaiban leplezték le. Az egyiptomi papok sokat felejtettek, de nem változtattak meg semmit. Az ősi tanítás nagy része elveszett, mert a nagy hierophant-ok hirtelen halállal kimúltak, mielőtt idejük lett volna utódaiknak mindent átadni, főképpen mert nem voltak a tudásra érdemes örökösök. Mégis megőrizték szertar­tásaikban és dogmáikban a titkos tanítás főtételeit. Így a Holtak Könyvé-nek XVII.* fejezetében, melyet Maspero említ, azt látjuk, Osiris azt mondja magáról, hogy: (1) ő Toum, (a természetben lévő teremtő erő, mely minden Lénynek, a szellemeknek és az emberek­nek formát ad) ön-nemzette és önmagában létező - aki Noun-ból, az égi folyóból jött elő, amelyet az istenek Atyja-anyjának hívnak, ő az ősi istenség, a káosz vagy a láthatatlan szellemtől áthatott Mélység. (2) Ő találta Shoo-t (a naperőt) a lépcsőn a Nyolcnak városában, (a jó és rossz két kockája**) és megsemmisítette a Lázadás gyer­mekeit, a rossz princípiumokat, a Noun-ban (káosz-ban). (3) Ő a Tűz és a Víz, azaz Noun, az ősi szülő, és ő teremtette az isteneket saját tagjaiból - 14 istent, (kétszer hetet), hét sötét és hét világos istent (a keresztényeknél a Jelenlét hét Szelleme és a Hét sötét Gonosz Szellem). (4) Ő a Létezés és a lét Törvénye (V. 10), a Bennoo (vagyis a főnix, a feltámadás madara az Örökkévalóságban), akiben az éjszaka követi a nappalt és a nappal az éjjelt - célzás a kozmikus feltámadás és az emberi újramegtestesülés periodikus ciklusaira; mert vajon mi mást jelenthet ez? „Az utas, aki évmilliókon át halad, ez a neve az egyiknek, és a Nagy Zöld (ős-víz vagy Káosz), ez a másiknak neve” (V. 17.); az egyik évmilliókat nemz egymásután, a másik el­nyeli, hogy megújítsa őket. (5) Ő beszél a Hét Ragyogóról, kik követik Urukat, aki igazságot szolgáltat (Osiris Amenti-ben).
Most bebizonyult, hogy mindez forrása és eredete volt a keresz­tény dogmáknak. Amit a zsidók Egyiptomból, Mózes és más beava­tottak útján kaptak, azt később eléggé összezavarták és eltorzították, de amit az Egyház vett át kettőjüktől, azt még jobban kiforgatta.

Mégis a szimbológia e külön részében - amely a csillagászat rejtélyeinek kulcsa, összefüggésben a nemzés és fogamzás rejtélyei­vel, - a zsidók rendszere most azonosnak bizonyult az ősi vallások ama eszméivel, amelyek teológiája kifejlesztette a fallikus elemet*. A zsidók szent mértékrendszere a vallásos jelképekre alkalmazva, amennyiben mértani és számbeli összetételekről van szó, megegyezik Görögország, Kaldea és Egyiptom rendszerével, mivel a zsidók e rendszert átvették rabságuk és fogságuk eme két nemzetnél töltött évszázadaiban.1 Mi volt ez a rendszer? A „The Source of Measures” című mű szerzőjének mély meggyőződése, hogy „a Mózesi könyvek­nek az volt a szándéka, hogy műnyelv segítségével, pontos, tudo­mányos mértani- és számtani rendszert állapítsanak meg, mely a mér­tékeknek legyen eredete.” Piazzi Smith hasonlóképpen gondolkozik. Néhány tudós azonosnak találja ezt a rendszert és ezeket a mérté­keket a nagy piramis felépítésénél használtakkal, de ez csak részben helyes. „E mértékeknek alapja a Parker viszony volt” - mondja R. Skinner a „The Source of Measures”-ben.


Ennek az igen kiváló műnek a szerzője azt mondja, hogy meg­találta ezt az alapot, a new-yorki John Parkertől felfedezett, az át­mérőnek a kör kerületéhez való integrál viszonya használatában. Ez a viszony 6561 az átmérőre, és 20612 a kerületre. Továbbá úgy találja, hogy ez a mértani viszony volt a nagyon régi, (és való­színűen) az isteni eredete annak, amiből most exoterikus kezeléssel és gyakorlati alkalmazással a brit vonalmértékek lettek, melynek „alap­vető egysége, t. i. az inch, hasonlóképpen alapja volt a királyi egyiptomi rőfök egyikének és a római lábnak is”.
Azt is felfedezte, hogy volt ennek a viszonynak más alakja is, (művében meg is magyarázza)** azaz 113 a 355-höz; s hogy ez az utóbbi viszony eredetét tekintve, a pontos integrál pi-re vagyis 6561 : 20612 viszonyra utalt, csillagászati számításoknak is szolgált alapul. A szerző felfedezte, hogy egy mértani, számtani és csillagászati, egzakt tudományos rendszer, amely ezeken a viszonyokon alapult, és amelyet a Nagy Egyiptomi Piramis felépítésénél alkalmaztak, részben magva ennek a nyelvnek, melyet a biblia bőszavú héber szövegébe foglaltak és rejtettek. Azt találta, hogy az inch és a 24 inch-ből álló two-foot (két láb) mérték, melyek a kör elemei (l. e könyv első lapjait) és az említett arányok révén jöttek haszná­latba, alapja volt ennek a természetes, és az egyiptomi és héber tudományos rendszernek; továbbá eléggé érthetőnek látszik, hogy magát a rendszert isteni eredetűnek és isteni kinyilatkoztatásnak tekintették. . .
De lássuk csak, mit mondanak Piazzi Smith professzor ellen­felei a piramis méreteiről. Petrie úgy látszik, tagadja őket, és röviden végez Piazzi Smith számításaival, a bibliával való összefüggésükben. Ezt teszi Proctor is, aki sok éven át a „véletlen megegyezésben hívők” („Coincidentalists") bajnoka volt a régi tudomány és művészet minden kérdésében. Szólván „a Piramistól független, sokféle viszony­ról, melyek kiderültek, miközben a piramis-kutatók a piramist a nap­rendszerrel iparkodtak összefüggésbe hozni”, azt mondja:
Ezek a véletlen megegyezések (melyek megmaradnának, még ha a piramis nem is léteznék) sokkal furcsábbak, mint bármely megegyezés a Piramis méretei és a csillagászati számok közötti; a véletlen megegyezések olyan pontosak és figye­lemreméltók, amilyen igazak; a piramis méreteivel való megegyezés csak képzelet­szülte (?) és olyan folyamat révén jött létre, amelyet az iskolás gyerekek ’lódítás’-­nak hívnak és most az új mérések szükségessé teszik, hogy az egész munkát egészen újból megcsinálják. (Petrie-nek az Akadémiához intézett levele. 1881. Dec. 17.)
Erre C. Staniland Wake a „The Origin and Significance of the Great Pyramid” (London, 1882) c. munkájában* helyesen megjegyzi:
Mindazonáltal puszta véletlen megegyezésnél több volt az, ha a Piramis építőinek meg volt az a csillagászati tudásuk, amely a tökéletes irány-megállapí­tásban és más elismerten csillagászati sajátosságokban nyilvánult meg.
Meg is volt nekik ez a „tudásuk” és ezen alapult a MISZTÉRIUMOK programja és a Beavatások sorozata; innen eredt a Piramisok építési módja, melyek a Földön a Misztériumoknak és a Beavatásoknak olyan örökkétartó emlékei és elpusztíthatatlan jelképe, mint amilyen örökké­tartó a csillagok útja az Égen. A Beavatás ciklusa kicsinyben való megismétlése volt a Kozmikus változások ama nagy sorozatának, amelyet a csillagászok a tropikus vagy sziderikus évnek hívnak. Amint a szide­rikus év ciklusának (25.868 év) végén, az égitestek visszatérnek ugyan­abba a relatív helyzetbe, amelyet a kezdetén foglaltak el, éppúgy visszanyerte a benső ember a Beavatás ciklusának végén az isteni tisztaság és tudás ama eredeti állapotát, amelyből földi testöltésének ciklusa kezdetén kiindult.
Mózes, az egyiptomi Mystagogia Beavatottja, a tőle megteremtett új nemzetnek vallási misztériumait ugyanezekre, a sziderikus ciklus­ból levezetett, elvont formulákra alapította: ő ezt a tabernákulum alakjával és méreteivel jelképezte, amelyről azt hiszik, hogy a pusztá­ban építette. Eszerint az adatok szerint építették a későbbi zsidó főpapok Salamon temploma allegóriáját; ez az épület valóságban soha nem létezett, amint maga Salamon király sem; ő éppolyan nap­mítosz, mint a szabadkőműveseknek még újabb keletű Hiram Abif-ja, ezt Ragon teljesen bebizonyította. Ha tehát ennek az allegorikus templomnak, a Beavatás jelképének méretei megegyeznek a Nagy Piramis méreteivel, ez azért van, mert e méreteket a Piramistól szár­maztatták le, Mózes Szentek szentje útján.
Hogy ez a szerző tagadhatatlanul felfedezett egyet, sőt kettőt is a kulcsok közt, az teljesen be van bizonyítva az imént idézett munkában. Csak el kell olvasnunk, s mindinkább meggyőződünk arról, hogy mind a két Testamentum allegóriáinak és példabeszédeinek rej­tett jelentését, íme felfedték. De épp olyan biztos, vagy talán még biztosabb, hogy ő felfedezését saját tehetségének köszöni, és nem Parker-nek és Piazzi Smith-nek.
Mert, amint éppen mondtuk, nem olyan biztos az, hogy a nagy Piramis méretei, melyeket a bibliával összefüggésben hívő „Piramis­kutatók" helyeseknek elfogadtak, gyanútól mentesek. Bizonyíték erre F. Petrie „The Pyramids and Temples of Gizeh" c. műve és más legújabban írt munkák, ezek ellentmondanak az említett számítá­soknak, amelyeket e munkák szerzői elfogultaknak mondanak. Halljuk, hogy Piazzi Smith majdnem minden mérete különbözik Petrie későbbi és pontosabb méreteitől, aki munkájának Bevezetését ezzel a mondattal zárja:
Ami az egész kutatás eredményét illeti, talán sok teoretikus egyet fog érteni egy amerikaival, aki a Piramis-elméleteknek buzgó hívője volt, mikor Gizeh-be érkezett. Néhány napot volt szerencsém vele ott tölteni és utolsó közös étkezésünk­kor szomorú hangon így szólt: „Nos, Uram! Úgy érzem, mintha temetésen lettem volna. Mindenesetre hadd temessük el a régi elméleteket tisztességesen, bár ügyel­nünk kellene arra, hogy sietségünkben egy sebesültet se temessünk el élve”.

Ami az elhunyt J. Parker számításait illeti általánosságban, és különösen a harmadik tételben foglaltakra véleményt kértünk néhány kiváló matematikustól. Véleményük lényege a következő:


Parker következtetése inkább érzelmi, mint matematikai meg­fontoláson nyugszik és logikailag következetlen. A III. tétel, hogy tudniillik:
A kör minden terület természetes alapja és kezdete; önkényes és mester­kélt, hogy a mértani tudományban a négyzetet tették azzá,
példája az önkényes állításnak, és matematikai következteté­sekre nem megbízható alap. Ugyanez a megjegyzés még sokkal inkább áll a VII. tételre, amely ezt mondja:
Mivel a kör az ősi alak a természetben, és ennélfogva a területnek is alapja, és mert a kört csak a fél kerületének az átmérőjéhez való viszonyában mérik a négyzettel, és ennek csak így felel meg, azért a kerület és a sugár, nem pedig az átmérő négyzete, a terület természetes és törvényes elemei, amelyek segítségével valamennyi szabályos idom visszavezethető a négyzetre és a körre.
A IX. tétel kiváló példája a hibás következtetésnek, és főképpen ezen alapszik Parker quadratúrája. Íme itt van:
A kör és az egyenlő oldalú háromszög minden elemükben ellentétesek egymással és ennélfogva egy kör átmérőjének törtrésze, mely egy négyzet át­mérőjével egyenlő, fordított négyzetes arányban van az egyenlő oldalú háromszög átmérőjéhez, melynek területe = 1, stb.
A bizonyítás kedvéért megengedve, hogy a háromszögnek lehet sugara, olyan értelemben, amelyben a kör sugaráról beszélünk - mert amit Parker a háromszög sugarának nevez, az a háromszögbe írt kör sugara, és ennélfogva egyáltalán nem is a háromszög­ sugara, - és megengedve ideiglenesen a Parker premisszáiban szereplő többi képzelet szőtte és matematikai tételeket: miért kell arra következtetnünk, hogy bármely adott körnek átmérője fordított négyzetes arányban van bármely adott, megfelelő háromszög átmérő­jének kétszeresével, ha a háromszög* és a kör szerkezetük minden részében ellentétesek? Mi itt a szükségszerű összefüggés a premissza és a következtetés között? Ilyen következtetést a mértanban nem ismernek, és fegyelmezett gondolkodású matematikus nem fogadná el.
Hogy létrehozta-e az Ősi ezoterikus rendszer a brit inch-et vagy nem, annak alig van fontossága a komoly és igazi metafizikus előtt. Ralston Skinner ezoterikus biblia-értelmezése sem válik hely­telenné csupán azért, mert a piramis méreteit nem találják majd egyezőnek Salamon templomának, Noé bárkájának stb. méreteivel, vagy mert a matematikusok Parker kör-quadratúráját nem fogadják el. Mert Skinner értelmezése elsősorban a kabbalisztikus módszereken és a héber betűk rabinusi értékén alapszik. De nagyon fontos meg­állapítanunk, vajon azok a mértékek, - melyeket az árják szimbo­likus vallásuknak fejlődésében, templomaik építésében és azokban a számokban, melyeket a Puranâ-kban és főképpen időszámításukban, csillagászati jelképekben, a ciklusok tartamában és más számítások­ban használtak, - ugyanazok voltak-e vagy sem, mint a bibliai számításokban és jelképekben használt mértékek és jelek. Mert ez be fogja bizonyítani, hogy a zsidók ezeket a fogalmakat Indiából kap­ták, feltéve, hogy nem az egyiptomiaktól vették át szent rőfjüket és mértékeiket. (Mózes ugyanis az egyiptomi papok beavatottja volt.) Mindenesetre ők továbbították az első keresztényeknek. Ennélfogva az okkultisták és a kabbalisták „igaz” örökösei a bibliában még min­dig található TUDÁS-nak vagy titkos bölcsességnek; mert csak ők értik meg most igazi jelentését, az avatatlan zsidó és keresztény ellenben csupán külsejéhez és holt betűjéhez ragaszkodik. Hogy a mér­ték-rendszer, mely az Elohim és Jehovah Istennevekhez vezetett, és ezek­nek alkalmazása a fallicizmushoz, és hogy Jehovah nem nagyon hízelgő másolata Osiris-nek, azt most a „Source of Measures” szerzője be­bizonyította. Mind e szerzőnek, mind Piazzi Smith-nek, úgy látszik, az a benyomása, hogy a) a rendszer elsőbbsége az izraelitákat illeti, mivel a héber nyelv az isteni nyelv, és b) hogy ez az egyetemes nyelv közvetlen kinyilatkoztatásból ered.
Ez az utóbbi feltevés csak a megelőző fejezet utolsó bekezdése értelmében igaz, de meg kell egyeznünk az isteni „Kinyilatkoztató” természetére és mivoltára nézve is. Ami az elsőbbséget illeti, az az avatatlan számára függ a) a kinyilatkoztatás benső és külső bizonyí­tékaitól, és b) minden tudós egyéni előítéletétől. Ez azonban nem akadályozhatja meg sem a teista kabbalistát, sem a panteista okkultistát abban, hogy ki-ki a saját módja szerint higgyen; egyik sem fogja a másikat meggyőzni. A történelmi adatok túlságosan hiá­nyosak és nem elegendők arra, hogy akár az egyik, akár a másik a kételkedőnek bebizonyíthassa a maga igazát.
Másrészt a hagyomány szolgáltatta bizonyítékokat túlságos állha­tatossággal elvetik, s így nem remélhetjük, hogy ez a kérdés a jelen korunkban megoldódjék. Addig is a materiális tudomány a kabba­listákat és okkultistákat egyaránt kineveti. De ha egyszer az elsőbb­ség vitás kérdését félreteszik: a tudománynak a filológia és az összehasonlító vallás-tudomány területén, végül mégis foglalkoznia kell a kérdéssel, és kénytelen lesz a közös követelést helyben hagyni1.
Legnagyobb tudósai ahelyett, hogy semmibe sem vennék a „nevet­séges képzelődések és babonák keverékét”, - t. i. így nevezik álta­lában a brahmanai irodalmat - rajta lesznek, hogy megtanulják a jelképes, egyetemes nyelvet, számtani és mértani kulcsaival együtt. De ebben sem fognak célt érni, ha ők is azt hiszik, hogy a zsidó kabba­lisztikus rendszer az egész rejtély kulcsát foglalja magába, mert ez nincs így. Egyetlen mostani szentírás sem tartalmazza ezt teljességé­ben, mivel még a Védák sem teljesek. Minden régi vallás az ősi, első misztériumok teljes kötetének csak egy vagy két fejezete - egyedül a keleti okkultizmus dicsekedhet azzal, hogy az egész titok birtoká­ban van, a hét kulcsával együtt. Ebben a munkában összehasonlítá­sokat fogunk adni, és amit csak lehet, meg fogunk magyarázni - a többit az olvasó egyéni intuíciójára bízzuk. Ha azt mondjuk: a keleti okkultizmus birtokában van a titoknak, ez nem jelenti azt, hogy az író a „teljes” vagy legalább csak megközelítően is a teljes tudás birtokosának tartja magát, mert ez nevetséges volna. Amit tudok, azt közzéteszem, amit nem magyarázhatok meg, azt az olvasónak kell kitalálnia.
De noha feltesszük, hogy még századokon át nem fogják ismerni az egyetemes misztérium-nyelv egész körét, már az is, amit eddig néhány tudós a Bibliában felfedezett, teljesen elegendő, hogy az állítást - matematikailag - bebizonyítsuk. S mivel a júdaizmus a hét kulcs közül kettőt használt, és ezt a két kulcsot most újra felfe­dezték, többé már nem lehet szó egyéni okoskodásról és feltevésről, legkevésbé „véletlen megegyezésről”, hanem a bibliai szövegnek helyes olvasásáról, amint p. o. a számtanban jártas ember leolvas és hitelesít egy-egy összeadást vagy összeget1.
Néhány esztendő még, és ez a rendszer megöli a Biblia holt betűjét, a többi exoterikus vallás holt betűjével együtt, mert a hit­tételeket igazi kendőzetlen jelentésükben fogja megmutatni. És ekkor ez a cáfolhatatlan jelentés, noha hiányos, mégis fel fogja fedni a Lét rejtélyét, és ezenfelül teljesen meg fogja változtatni az ember-fejlődés­tan, a néprajz és különösen az időszámítás mai tudományos rend­szerét. A fallicizmus eleme, mely az Ó- (és bizonyos fokig az Új-) Testamentumban minden Isten-névben és történetben megtalálható, idővel talán szintén nagyon megváltoztatja a biológia és fiziológia mai anyagias nézeteit.
Mai visszataszító nyerseségükből kivetkőzve, a természetről és az emberről való nézetek, az égitestekre és ezek rejtélyeire támasz­kodva, fel fogják fedni az emberi elme fejlődését, és meg fogják mutatni az ilyen gondolatmenet természetes voltát. Az úgynevezett fallikus jelképek csak a bennük levő anyagiasság és állatiasság folytán váltak bántókká. Kezdetben egészen természetesek voltak az ilyen jelképek, mivel az ősfajok között keletkeztek, amelyek személyes tapasztalatból tudták, hogy ők hermafrodita ősöktől szár­maznak, tehát első, csodálatos megnyilvánulásai voltak, saját maguk számára, a nemek különválásának és az ebből eredő rejtélynek, t. i. hogy maguk váltak teremtőkké. Ha későbbi fajok, különösen a „válasz­tott nép” lealacsonyították ezeket a jelképeket, az nem érintheti e jelképek eredetét. A kis semita törzs - a 4. és 5. alfajok­nak (a mongol-turáninak és az u. n. indo-európainak, a nagy kontinens elsüllyedése után) keveredéséből származó egyik igen kicsi ágacska - szimbológiáját csak abban a szellemben kaphatta, amelyet azok a népek adtak neki, melyektől átvette. Talán a mózesi idők kezdetén ez a szimbológia nem volt olyan nyers, amilyenné később vált Ezra kezelése folytán, aki az egész Pantateuch-ot átalakította. Mert a fáraó leánya (az asszony), a Nílus (a Nagy Mélység és a Víz), és a gyé­kény-kosárban úszó fiúgyermek jelképét eleinte nem Mózesért talál­ták ki, és nem Mózes találta ki. Megelőzte a Sargon2 királyról szóló történet, melynek töredékeit a babiloni téglákon találták; Sargon Mózesnél sokkal korábban élt. Tehát logikusan mire következtethe­tünk ebből? Egész határozottan és joggal arra következtethetünk, hogy Ezra Babilonban hallotta a történetet, melyet Mózesról mond el, és hogy a Sargonról szóló allegóriát a zsidó törvényhozóra alkal­mazta. Röviden, hogy egyáltalában nem Mózes írta az Exodus-t, hanem Ezra alakította át régi anyagból.
És ha ez így van, mi akadályozta volna meg ezt, a későbbi kaldeai és sabaei fallikus tiszteletben jártas embert abban, hogy fallikus elemekben még sokkal nyersebb más jelképeket és jeleket (glyphs) hozzá ne tegyen? Azt tanítják, hogy az izraeliták eredeti vallása nagyon különbözött attól az évszázadokkal későbbi vallástól, melyet a talmudisták és ezek előtt Dávid és Ezekiel tanítottak.
Mindez, az exoterikus elemek ellenére is, melyeket ma a két Testamentumban találunk, elegendő arra, hogy a Bibliát az ezote­rikus munkák közé soroljuk és titkos rendszerét összefüggésbe hoz­zuk India, Kaldea és Egyiptom szimbolizmusával. A bibliai jelképek és számok köre, melyek csillagászati megfigyelésekből eredtek, - a csillagászat és a teológia szorosan összefüggnek egymással - tel­jesen megtalálható mind az exoterikus, mind az ezoterikus hindu rendszerekben. Ezek az idomok és jelképeik, az állatöv jegyei, a bolygók, kölcsönös helyzetük és csomóik (nodes) - ez az utóbbi kifejezés most már átment még a modern növénytanba is, hogy* hím és nőnemű növényeket különböztessenek meg (a porzós, ter­mős, egylaki, kétlaki stb. stb. növényeket) - a csillagászatban, mint sextiles, quartiles stb. ismeretesek, és az ősi népek hosszú időkön át használták őket, és egyik értelmezésükben ugyanazt jelentik, mint a héber számjegyek. Az elemi mértan legelső idomaira bizonyára az égi tes­tek és csoportosulásaik megfigyelése vezetett. Ezért a legrégibb jel­képek a keleti ezoteriában: a kör, a pont, a háromszög, a négyszög, az ötszög, a hatszög és más különféle oldalú és szögű síkidomok. Ez mutatja, hogy a mértani szimbológia ismerete és használata olyan régi, mint maga a világ.

Ebből kiindulva könnyű megértenünk, hogy a természet egy­magában is taníthatta az első emberiséget egy számtani és mértani jelképes nyelv első elemeire, még isteni tanítóknak segítsége nélkül is1. Ezért találunk minden ősi, jelképes szentírásban a gondolat kife­jezésére és feljegyzésére számokat és idomokat. Ezek mindig ugyan­azok, az első idomokból fejlődő bizonyos változásokkal. Így a Koz­mosz rejtélyeinek fejlődését és korrelációját, - szellemi és fizikai, elvont és konkrét - növekedését és kifejlődését, először az idomok mértani változtatásával jelölték meg. Minden Kozmogónia körrel, ponttal, háromszöggel, négyszöggel kezdődött, és felment a 9-es számig, és ekkor az egészet egybefoglalta az első vonal és a kör - a pitagoraszi misztikus Tíz, valamennyinek összege, mely magában foglalja és kifejezi az egész Kozmosz rejtélyeit. Ezeket a rejtélyeket minden rendszernél bővebben tárgyalja a hindu rendszer azok szá­mára, akik megértik misztikus nyelvét.


A 3 és a 4 és összegük a 7, valamint az 5, 6, 9 és a 10, az okkult kozmogóniának sarkkövei. Ez a tíz és ezerféle összetétele a földgömb minden részében megtalálható. Ráakadunk Hindusztán és Közép-Ázsia barlangjaiban és sziklába vájt templomaiban, Egyiptom és Amerika piramisain és litho-in, Ozimandyas katakombáiban, a Kaukázus hóborította erődök sáncain, Palenque romjain, a Húsvét­-szigeteken, mindenhol, ahova az ős-ember lába valaha eljutott. A 3 és a 4, a háromszög és a négyszög, vagyis az egyetemes hím és nő jele, ábrázolva a fejlődő istenség első megnyilvánulását, örök időkre az Égre vannak rajzolva a Dél-Keresztjével, valamint az egyip­tomi Crux-Ansata-val. Ezt helyesen fejezik ki a következők:
A kibontott kocka kiterítve a tau kereszt, t. i. a kereszt egyiptomi alakja, vagy a keresztény kereszt alakja. . . Az elsőhöz kört alkalmazva, kapjuk az ansata keresztet. . . a 3 és a 4 számok a kereszten elrendezve, az (héber) arany gyertyatartónak (a Szentek Szentjében), továbbá a 3 + 4 = 7-nek formáját mutat­ják, és 6 + 1 = 7, a napok a hétnek (week) körében, mint a Napnak 7 világos­sága. S amint egy 7 világosságból álló hét (week) szülte a hónapot és az évet, úgy a hét a születésnek az idöjelzője is. . . A kereszt alakját mutatja még a 113 : 355 alaknak összekapcsolt használata, s így a jelképet kiegészíti egy embernek a keresztre való helyezése.2 Ezt a mértéket koordinációba hozták az emberi élet eredetének gondolatával, és innen van a fallikus alakja.3
A Stanzák-ból kitűnik a kereszt és e számok fontos szerepe az ősi kozmogóniában. Addig is hasznunkra fordíthatjuk az ugyanattól a szerzőtől összegyűjtött bizonyítékokat, amelyeket* a szerző jogosan „e jelképek ősi nyomai”-nak nevez, hogy kimutassuk a jelképek és ezoterikus jelentésük azonos voltát az egész földön.
Látva a szám-formákról (number-forms) alkotott általános felfogást... nagyon érdekes lesz kutatnunk, hogy mikor és hol ismerték meg őket és hasz­nálták először. Kinyilatkoztatás útján kapták-e őket a nekünk ismert történelmi korszakban - nagyon is modern időszak, ha az emberi faj korára gondolunk? Valóban úgy látszik, hogy az idő, amióta az ember birtokukban van, sokkal távolabb esett a múltban a régi egyiptomiaktól, mint amilyen távol mi vagyunk ezektől.
A Húsvét-szigetek, a Csendes Óceán közepén elsüllyedt szárazföld hegy­csúcsainak látszanak, mert ezek a csúcsok sűrűn meg vannak rakva küklopsz-­szobrokkal, - egy nagy és művelt nép civilizációjának maradványaival - mely nép szükségképpen igen nagy területen lakhatott. E szobrok hátán megtalálható az „Ansata-kereszt” és ugyanaz a kereszt ember alakjának körvonalaivá átala­kítva. A kimerítő leírás, a szobrokkal sűrűn beborított vidéket ábrázoló táblával és a szobrok képeivel, a London Builder 1870. januári számában jelent meg.
A Salem-ben, Massachusettsben kiadott Naturalist egyik első számában*, Dél-Amerika sziklafalainak csúcsain levő, nagyon régi és különös karcok leírását találjuk, és bebizonyosodott, hogy ezek a karcok a most élő fajoknál sokkal régebbiek. Azért olyan különösek ezek a rajzok, mert keresztre1 feszített ember körvonalait ábrázolják, még pedig rajz-sorozatban, amelyben az ember-ből kereszt lesz, de olyan módon, hogy az ember keresztnek, a kereszt embernek vehető. Így jelképben ábrázolja ezeknek a formáknak kölcsönös fügését.**
Ismeretes, hogy az aztékoknak a vízözönről igen tökéletes hagyományuk volt... Humboldt báró azt mondja, hogy Azialan országát, az aztékok ősi földjét, legalább is a 42. északi szélességi fok magasságában kell keresnünk, ahonnan kivándorolva, végül Mexikó völgyébe értek. A messze észak föld-halmai ebben a völgyben előkelő kőpiramisokká és másfajta építményekké váltak, melyeknek ma lelik meg maradványait. Ismeretes az azték és az egyiptomi maradványok megegyező volta. . . Attwater, aki száz meg száz emléket megvizsgált, meg van győződve, hogy az aztékok ismerték a csillagászatot. Az aztékok egyik legtöké­letesebb piramis-építményéről Humboldt ezeket írja:
„Ennek a hétemeletes piramisnak (Papantla) alakja sokkal karcsúbb, mint bármely eddig felfedezett ilyen fajtájú emlék, de magassága nem feltűnő, mivel csak 57 láb magas, alapzata minden oldalon csak 25 lábnyi. Van azonban egy nevezetessége: kizárólag faragott, rendkívül nagy kövekből épült és formája igen szép. Három lépcső vezet a tetőre, a lépcsőfokokat hieroglifák, és igen szimmet­rikusan elrendezett kis mélyedések (niches) díszítik. Az utóbbiak száma, úgy látszik, polgári naptáruk napjainak 318 egyszerű és összetett jeleire mutat.”
„A 318 szám Krisztusnak gnosztikus értéke”, jegyzi meg a szerző, „de egyúttal Ábrahám gyakorlott és körülmetélt szolgáinak híres száma is. Ha meg­fontoljuk, hogy 318 egy elvont és egyetemes érték, mely egy átmérő értékét fejezi ki, ha a kerület egység, akkor alkalmazása a polgári naptár összeállításában világos lesz előttünk.”
Azonos képeket, számokat és ezoterikus jelképeket találnak Egyiptomban, Peruban, Mexikóban, a Húsvét-szigeteken, Indiában, Kaldeában és Közép-Ázsiában; találnak keresztre feszített férfiakat és a fajoknak Istenekből való fejlődésének jelképeit, - és mégis a tudo­mány elveti a gondolatot, hogy lehetett egy, nem a mi képünkre formált emberfaj is; a teológia a Teremtés 6000 évéhez ragaszkodik, az ember-fejlődéstan a majomtól való leszármazásunkat tanítja, és a papok Ádámra vezetik vissza eredetünket, 4004 évre K. e.!!
Tehát, attól félve, hogy büntetésből babonás bolondnak és még hazugnak is neveznek, ne adjunk bizonyítékokat, - melyek vannak olyan jók, mint a többiek - csak azért, mert még nem derengett a nap, amelyen az összes HÉT KULCSOT megkapja a tudomány, jobban mondva, melyen a szimbológia tudósai és kutatói megkapják? A geológiának és az emberfejlődés-tannak, az ember őskorára vonat­kozó, döntő felfedezéseivel szemben, a 6000 évhez és a „külön terem­téshez" ragaszkodjunk-e, vagy alázatos csodálattal a majomtól való leszármazásunkat és eredetünket fogadjuk-e el, - hogy elkerüljük a büntetést, mely rendszerint mindenkit elér, aki a teológia, vagy a materializmus taposott ösvényeit elhagyja? Nem, ameddig tudjuk, hogy az ember származása rejtélyének megoldásához szükséges, emlí­tett HÉT kulcs benne van a titkos iratokban. A tudományos elméletek akármilyen tévesek, anyagiasak és elfogultak is, még mindig ezerszer közelebb vannak az igazsághoz, mint a teológia hóbortjai. E hóbor­tok haldoklanak, mindenki érzi ezt, csak a legmakacsabb vakbuzgók és fanatikusok nem.1 Ilyenformán választanunk kell: vagy vakon el­fogadjuk a tudomány levezetéseit, vagy eltérünk tőle, és bátran szembe­szállva vele azt állítjuk, amit a Titkos Tanítás tanít, teljesen számolva a következményekkel.
De lássuk csak, vajon maga a tudomány nem nyújt-e nekünk akaratlanul is segítő kezet anyagias következtetéseivel, sőt még a teológia is, halálhörgése közepette és elkeseredett küzdelmében, mellyel összeegyeztetni igyekszik az Ádám óta elmúlt 6000 esztendőt a Sir Charles Lyell „Geological Evidences of the Antiquity of Man” c. művében foglaltakkal. Az etnológia, néhány nagyon tudós hívé­nek vallomása szerint, már nem tudja megmagyarázni az emberi fajok különféleségeit, hacsak nem fogadja el több Ádám teremtésének fel­tevését. Ők „fehér és fekete Ádámról, vörös Ádámról és sárga Ádámról beszélnek2. Ha hinduk volnának, akik a Linga Purâna-ból fel­sorolják Vamadeva újrászületéseit, akkor sem tudnának többet mondani. Mert a hinduk, felsorolva Siva ismételt születéseit, az egyik Kalpában fehér arcbőrűnek, egy másikban fekete színűnek, megint egy másikban vörös színűnek ábrázolják, s ezután a Kumâra „a sárga bőrű négy ifjúvá” válik. Ez a különös „véletlen megegyezés”, ahogyan ezt Proktor mondaná, csakis tudományos intuíció mellett szól, mivel Siva-Kumâra csak allegorikus ábrázolása az emberi fajoknak, az ember létrejötte idején. De az intuíciónak még egy másik jelensé­gére is vezetett - ez alkalommal a teológusok soraiban. A „Prime­val Man" ismeretlen szerzője, kétségbeesett iparkodásában, hogy megvédje az isteni kinyilatkoztatást a geológia és az emberfejlődés tana könyörtelen és ékesszóló felfedezéseitől, megjegyzi, hogy „baj volna, ha a biblia védőit abba a helyzetbe kényszerítenék, hogy vagy lemondjanak arról, hogy a Szentírást isteni sugallatnak tekintsék, vagy megtagadják a geológusok következtetéseit” és - megalkuszik. Sőt, egy vaskos kötetet szentel a tény bizonyítására, hogy „Ádám nem volt az első teremtett ember3 e földön.”. . . Az Ádám-előtti ember kiásott maradványai, „ahelyett, hogy a Szentírásban való hitün­ket megingatnák, igaz voltának újabb bizonyítékait szolgáltatják" (194. o.). Hogyan lehetséges ez? Olyan egyszerűen, ahogyan csak el lehet képzelni. A szerző érvelése szerint ugyanis: ezentúl „mi” (a papság) „megengedhetjük a tudomány embereinek tanulmányaik foly­tatását, és nem próbáljuk őket az eretnekségtől való félelemmel kor­látozni". . . (mily öröm ez Huxley, Tyndall és Sir C. Lyell-nek).
A Biblia története nem a teremtéssel kezdődik, amint ezt általánosságban feltételezik, hanem Ádám és Éva alkotásával, évmilliókkal a mi bolygónk terem­tése után. Az előtte való történet, ami a Szentírást illeti, még nincs megírva... Lehet, hogy nem csak egy, hanem húsz különféle faj is volt a földön Ádám ideje előtt, amint más világokon talán van is húsz különféle faj. . . (55. o.)
Kik, vagy mik voltak tehát ezek a fajok, holott a szerző mégis azt vallja, hogy Ádám fajunk első embere? A SÁTÁNI FAJ ÉS FAJOK VOLTAK! „A Sátán sohasem volt a mennyekben, mivel az angyal és ember ugyanaz a faj”. Az Ádám-előtti „angyalok faja volt a vétkező”. A Sátán volt „e világnak első hercege”, olvassuk. Mivel lázadása következtében meghalt, a földön maradt mint testnélküli Szellem, és megkísértette Ádámot és Évát.

A sátáni faj első korszakai, különösen addig, míg a Sátán még élt (!!!), patriarkális műveltség és aránylag a nyugalom ideje lehetett - a Tubal-Kain-ok és Jubal-ok ideje, mikor a tudományok is és a művészetek is gyökeret akartak verni az átkozott földben . . . Milyen eposzi tárgy ez! . . . Elkerülhetetlen ese­ményeknek kellett bekövetkezniük. Magunk előtt látjuk... a vidám ősi szeretőt, ahogy a piruló menyasszonynak teszi a szépet, harmatos este, a dán tölgyfák alatt, amelyek akkor ott nőttek, ahol ma már nem nőnek tölgyfák. . . látjuk az ősz, ősi patriarkát. . . mellette ugrándozik ártatlan szívű első ivadéka. . . Ezer hasonló kép támad előttünk!. . . (206-207. o.)


A visszapillantás erre a Sátáni „piruló menyasszony”-ra, Sátán ártatlanságának napjaiban, nem veszít költői voltából, eredetiségének rovására. Sőt, ellenkezőleg. A mostani keresztény menyasszony - aki manapság nem gyakran pirul el modern, vidám szeretői előtt - még erkölcsi tanulságot is vehet a Sátán e leányától, amint első emberi életrajz-írójának áradozó képzelete megalkotta. Mindezeket a képeket - melyeket, hogy igazi értékük szerint méltányoljuk, abban a műben kell megvizsgálnunk, ahol előfordulnak - azért hozza elénk, hogy a kinyilatkoztatott szentírás csalhatatlanságát összehangolja Sir C. Lyell „Antiquity of Man” c. művével és más ártalmas tudományos művekkel. De ezért még ezeknek a koholmányoknak is - melyeket szerzőjük nem mert aláírni sem saját nevével, de még kölcsönvett névvel sem - alapja valódi tény lehet. Az ő Ádám-előtti fajairól - nem sátáni, hanem egyszerűen atlantiszi fajokról, és az ezeket meg­előző hermafroditákról - ugyanis a Biblia is szól, ha ezoterikusan olvassuk, amint a Titkos Tanításban is szó van róluk. A HÉT KULCS megnyitja a hét nagy Gyökérfaj, valamint a hét Kalpa múlt és jövendő rejtélyeit. Noha a tudomány valószínűen éppúgy elveti az ember szár­mazásáról szóló ezoterikus tanítást, sőt az ezoterikus geológiát is, amint elveti a sátáni és Ádám-előtti fajokat, mégis ha a tudósoknak, nem találván más a nehézségeikből kivezető utat, választaniuk kell a kettő közül, meg vagyunk győződve, hogy a Szentírás ellenére is, elfogadják az ősi tanítást, mihelyt legalább megközelítően ismerni fogják a misztérium nyelvét.

3. FEJEZET


  1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©azrefs.org 2016
rəhbərliyinə müraciət

    Ana səhifə