A nagy lilik – Anser albifrons (Scopoli, 1769) – Magyarországon1 Faragó Sándor




Yüklə 50.75 Kb.
tarix30.04.2016
ölçüsü50.75 Kb.
A Nagy lilik Anser albifrons (Scopoli, 1769) – Magyarországon1

Faragó Sándor
Vadgazdálkodási Intézet, Nyugat-magyarországi Egyetem

Sopron Ady E. u. 5, e-mail: farago@emk.nyme.hu


A Kárpát-medencét, a Pannon-régiót valamennyi szakirodalom a nagy lilik egyik tradicionális telelőterületének említi. Az utóbbi időszakban úgy tűnt, gondok vannak a pannon lilikekkel (Pannonic whitefronts). Előadásomban ezt a kérdést világítanám meg a múlt és a jelen tükrében.




Hosszú úton

A nagy liliknek 5 felvonulás útvonala vezet a telelőterületekre: (1) északi, Fehér-tengeri útvonalon az ÉNy-európai és a pannóniai telelőterületekre vonulnak, (2) Középső, orosz útvonal – Oroszország középső részén és Belorusszián át húzódik, ezen az úton is az ÉNy-európai, a pannóniai, tovább a pontuszi telelőterületekre vonulnak, (3) déli, kaszpi/fekete-tengeri útvonal – Ny-Szibérián az Ob mentén, Kazahsztánon és a Volga deltán át vezet az út a pontuszi/anatóliai és a kaszpi telelőterületekre, (4) nyugati, ukrajnai útvonal – Oroszország Ny-i felén és Ukrajnán át a pontuszi és anatóliai telelőterületekre vonulnak, (5) keleti, volgai útvonalaz Ural Ny-i oldalán és a Volga völgyén át ugyancsak a pontuszi/anatóliai és a kaszpi telelőterületekre vezet.

Összegezve a faj 4 telelő populációját és annak származási helyét, az alábbiakat kapjuk:


  1. Balti-északi-tengeri telelő populáció: Oroszország európai arktikus területei és ÉNy-Szibéria

  2. Pannon telelő populáció: Oroszország európai arktikus területei és ÉNy-Szibéria

  3. Pontusi-anatóliai telelő populáció: Oroszország európai arktikus területei és ÉNy-Szibéria

  4. Kaszpi telelő populáció: Oroszország európai arktikus területei és ÉNy-Szibéria

A telelőterületeken tehát különböző fészkelő állományokból, különböző útvonalakon összegyűlt keverék populációk alakulnak ki. Mindemellett bizonyosak a telelőterületek közti kapcsolatok is. A felsorolt vonulási formák megadják a vonulási útvonalak időszakos, vagy tartamos megváltoztatásának lehetőségét is.


Mindezek ismeretében több kérdés is megfogalmazódhat bennünk:


  • Mi az oka a keverék telelő populációk – első látásra kaotikus módon való – kialakulásának, ezzel együtt némely irracionálisnak tűnő útvonalnak, pl. a középső, orosz útvonalnak?

  • Mi az oka annak – s számunkra ez kulcskérdés –, hogy a zömében tengerpartok irányába vezető vonulási útvonalak mellett van egy belvidéki, Pannon telelő terület is?

  • Milyen tényezők befolyásolták a nagy lilik állománydinamikáját a Kárpát-medencei telelőterületeken?

Az okok a glaciális és a posztglaciális időszakban keresendők

Az utolsó, würm eljegesedés idején jégtakaró borította Európa É-i felét. A tundra öv – a jelenlegi 69-74 szélességi körökkel határolható területtel szemben jóval délebbre, a 45-51 fokok között húzódott. Abban az időben az ott fészkelő nagy lilikek – kézenfekvő módon – vagy a jégmezők mentén Ny-ra az óceánig – ez volt az őse középső útvonalnak -, vagy D-re, a közeli Fekete- és Kaszpi tengerhez vonultak telelni – ezek voltak az ősi keleti és nyugati vonulási útvonalak. Megjegyzem, a Kárpát-medencét is füves puszták borították, az erdők a kontinens D-i félsziget-csúcsaira húzódtak vissza. A lassú felmelegedés hatására a hegyekben elolvadó hó és jég a Kárpát-medencét lassan feltöltötte, hihetetlen kiterjedésű vizes területeket létrehozva.

Kézenfekvő volt, hogy a K-Ny-i irányú vonulás során a lilikek (s általában a vízivad) felfedezték és elfoglalták a Kárpát-medencét, s kialakult a nagy folyók, a Duna és a Tisza vonulást vezető szerepe. A jég visszahúzódásával, a tundra öv É-ra tolódásával lassan a nagy lilikek európai fészkelő területi is É-ra tevődtek át, kialakítva a teljesen új, tengerparti északi és a lényegesen meghosszabbodott nyugati útvonalat, miközben megmaradt az egykori jég vonalát követő középső útvonal, valamint a jegesedéssel korábban alig érintett fészkelő-területektől induló keleti és déli vonulási útvonal (Ázsia É-i részét ugyanis alig érintette az eljegesedés).

A középső útvonal, a belőle kivált fiatalabb északi útvonal napjainkig megőrizte tehát Pannon-régiót célzó leágazását, bár tudjuk, hogy mivel annak ökológiai feltételei új keletűek, azért e vonulási útvonalak viszonylagosan labilisak. Kedvezőtlen hatásokat észlelve a madarak időlegesen, vagy tartósan áthelyezhetik telelőterületeiket. Van alternatív útvonal.




VíZI Eldorádóból – száraz sztyepp (menedékkel)


A lassan beerdősülő Kárpát medence vegetációja alig változott a Római Birodalom tartománya, Pannónia kialakulásáig. A növekvő lélekszámú, igaz változó eredetű népesség élelmiszerrel való ellátása a XIX. század közepéig lehetséges volt az addigi mezőgazdasági művelésre alkalmas területeken. A technológia fejletlensége azonban megkövetelte, hogy a vizes területeket fokozatosan megszüntessék, és termővé tegyék. Ezek az események a XIX. század második felében felgyorsultak, s gyökeresen megváltoztatták a Kárpát-medence hidro-ökológiai adottságait.

A legnagyobb hatású beavatkozás a Tisza szabályozása volt, amely 1846-ban indult meg. A folyó alföldi szakaszán 1879-ig összesen 112 átvágás történt, ezzel a Tisza hossza 1419 km-ről 962 km-re, pontosan 38%-kal rövidült. A gátak közé szorított folyó ártere a mai ország területet tekintve 25.000 km2-ről 1200 km2-re, a korábbinak 5%-ára csökkent. A Tisza szabályozásával együtt megtörtént a mellékfolyók (Szamos, a Körösök, a Berettyó és a Maros) rendezése is. Ezzel egy időben megindult és befejeződött a nagykiterjedésű mocsárvidékek (az Ecsedi-láp, a Kis- és Nagysárrét) víztelenítése, amely az alföldi csatornarendszerek kiépítésével vált teljessé. Összesen 12.000 km csatorna épült meg. Természetesen a Dunántúlon is folytak hasonló munkák. Erre az időre tehető a Duna és mellékfolyóinak szabályozása, illetve a Balaton környéki mocsarak, mint a Nagyberek, vagy a Hanság természetes állapotának felszámolása is.

A munkák eredményeként a korábbiaktól eltérően a Kárpát-medencébe, mint vízgyűjtőbe érkező vizek gyorsan eltávoztak innen, így a tájátalakítások a mikro-, mezo- és makroklímára is jelentős hatást gyakoroltak. A földművelés térhódításával a középkorban már megindult sztyeppesedési folyamat az ismertetett tájátalakítások eredményeként a XIX. század végén jelentősen felgyorsult. Az ökológiai feltételek megváltozása következtében 1873-1913 között a szántóföldek területe 3,2 millió hektárral növekedett, így e művelési ág aránya 35%-ról 46%-ra nőtt, ezzel egy időben a rét-legelő hányad 28%-ról 21%-ra csökkent.

És a munka nem állt meg, folytatódott a XX. században is. Különösen az 1950-es években vett újabb lendületet, akkor a maradék vizes területeket is lecsapolták. A vízrendezések még itt sem álltak meg. Az intenzív mezőgazdálkodás időszakában további csatornázásokkal illetve meliorációval igyekeztek a táblák víztelenítését elérni. Ez olyan jól sikerült, hogy az Alföldön a talajvíz szintje több méterrel lesüllyedt, felgyorsult a szikesedés folyamata, s az eltűnt vizet öntözéssel kellett pótolni. Ez a szárazodási folyamat katasztrofális következményekkel járhat a csapadékdeficites években. A száraz gyepek nem biztosítják a megfelelő mennyiségű, és minőségű táplálékot a vonuló és telelő vadludak számára.

Fentiekkel ellentétes – és azt mintegy részben kompenzáló – folyamat volt a halastórendszerek építése szinte az egész országban az elmúlt 100 évben. A halastavak összterülete ma mintegy 50.000 ha. Mivel jelentős részük az egykori vizes területek helyén a tradicionális vonulási útvonalak mentén létesült, így a lilikek elfogadták az alternatív, mesterséges wetland-eket. Ma a legfontosabb pihenő és éjszakázó helyek szinte kivétel nélkül halastavaknál vannak a Magyar Alföldön.

VÁLTOZÓ TRENDEK

Az Anser albifrons albifrons 4 fészkelő/telelő populációjának aktuális egyedszám adatai:




  1. Balti- Északi-tengeri telelő populáció: 1.000.000

  2. Pannon telelő populáció: 80.000-100.000

  3. Pontuszi – anatóliai telelő populáció: 350.000-700.000

  4. Kaszpi telelő populáció: 15.000

A Balti- és Északi-tengeri telelő populáció növekedése az 1950-es évek óta töretlen, mintegy tízszeres, annak idején csak 10.000-50.000 madarat számláltak. A pannon telelő populáció állománya ugyanez időszakban a korábbi 400.000-500.000 pld-ról mintegy ötödére csökkent. A pontuszi/anatóliai telelő állomány az 1980-as években mindössze 250.000 pld-t számlált, az 1990-es évek elején azonban egyedszáma hirtelen 350.000-700.000 pld-ra nőtt. A kaszpi telelő állomány csökkenő, adatai azonban nagyon bizonytalanok.


A Pannon régión átvonuló, vagy ott telelő nagy lilik állomány nagyságáról a lecsapolásokat, folyamszabályozásokat megelőző időszakáról – feljegyzések híján – semmit sem tudunk. Még a XX. század első évtizedeiben sincsenek országos adataink a faj átvonuló egyedszámáról, de a Hortobágyon megjelenő nagy lilikek számát korabeli szerzők milliós nagyságrendűnek határozták meg. Akkoriban a Kárpát-medencében megjelent libák 80-90%-át ez a faj adta. Az 1950-es évek elején, Biharugrán mutattak ki egy időben mintegy 400.000-500.000 pld nagy liliket.

A feljegyzések szerint egyes – eredményes költésű -, években (1928, 1932, 1934, 1935, 1941, 1947, 1951) igen erős beáramlásuk volt megfigyelhető.

1955/56-os szezon után példányszámuk jelentős csökkenést követően mintegy 10 éven át 40-70.000 pld között változott. Az 1970-es évektől érezhető volt némi javulás, hiszen az évtizedben az átlagos novemberi tetőző mennyiség 88.000 pld volt, sőt 1980-ban 160.000 pld-t is számláltak. Az 1980-as évek ismét a csökkenés jegyében zajlottak. 1984 őszén még 62.500 pld volt a tetőző állomány, 1989-ben azonban csak alig 15.100 pld-t számoltunk.

Az 1990-es évek első fele a lassú regeneráció időszakát mutatja, az őszi tetőző állományok elérték a 60.000-70.000 pld-t. Az 1990-es évtized második felében ismételten kisebb mennyiségeket tudtunk kimutatni. Érdekes jelenségeket lehetett tapasztalni 1992, 1994, 1995 februárjában, márciusában, amikor is rendre 166.000 pld, 132.500 pld és 137.000 pld volt az átvonuló mennyiség akkor, amikor ugyanitt a megelőző őszökön 41.000 pld, 37.000 pld és 71.000 pld vonult csak át.


INSTABILITÁS VAGY ALKALMAZKODÁS?

A csökkenés, majdan a tavaszi magas állománynagyságok okairól többféle teória született. A kialakult nézetek egyik csoportja magyarázatul a költőterületeken bekövetkezett – általunk nem ismert – változásokat említette. Ennek ellentmondott az a tény, hogy az ismert európai telelőterületeken viszont állománynövekedést regisztráltak.

A másik magyarázat a telelőterületek ökológiai különbségében véli az okokat meglelni. Ezen érv szerint a csökkenő területű és kiszáradó szikes puszták – a tengerpartok mindig üde gyepvegetációjához képest – többé nem jelentettek vonzerőt a nagy lilik számára, következésképpen egy atlanti irányú vonulási útvonal/telelési terület eltolódás következett be.

Ez az indok valós alapból táplálkozott, amennyiben a teljesen kiszárasztott alföldet mintegy 10 éves aszályos periódus sújtotta. A lilikek számára így különösen fontossá váltak a halastavak. Sajnos erre az időszakra esett a külföldiek vadlúd vadászatának elterjedése Magyarországon, aminek következménye az éjszakázó helyek folyamatos zavarása lett. A szinte valamennyi halastavat érintő túlvadászat, a nyugalom hiánya volt az utolsó tényező ahhoz, hogy egyre kevesebb madár jöjjön be telelni a Pannon régióba. A kérdés változatlanul az volt, hogy hova helyezték át a lilikek telelőterületüket.

Abban az időben nem volt ismert a pontuszi területeken telelő nagylilik állományainak robbanásszerű növekedése, ezért gondolták kollégáim, hogy az atlanti partoknál telelő lilikek állománytöbblete a Pannon régióból származik. Amikor bolgár és román információkhoz jutottunk az 1990-es évek elején, akkor vált világossá, hogy inkább a K-i irányú, a pontuszi régiót preferáló vonulási és telelőterület eltolódás játszódott le. E harmadik elméletet igazolták az 1990-es évek közepén tapasztalt – korábban már említett – télvégi tömeges D-DK-i beáramlások a Pannon régióba. Ezek a 100.000 pld-t meghaladó állománynagyságok – jóval szerényebb őszi átvonuló mennyiségek után – a hagyományos visszaúton történő felvonulásra engednek következtetni, s megerősítik a pontuszi irányú telelőterület eltolódás elméletét.

A kérdést persze fordítva is feltehetjük. Mi változott az 1990-es évek elején a Pannon régióban, amely megfordította a folyamatot? Először is lassan csapadékosabbá vált az időjárás, ami az őszi vonulás táplálkozási feltételeit megerősítette. A másik ok pedig saját munkánk eredménye volt. A 8/1993-as vadászati törvény megalkotásakor javaslatot tettünk valamennyi fontos vadlúd éjszakázó helyen ún. kíméleti terület kialakítására, ahol vadászati tilalom lépett életbe, biztosítva a nyugodt éjszakázást. Ezzel együtt a nagy lilik vadászatát külön engedélyhez kötöttük, s akkor is 4 pld/nap teríték limit mellett. A nyugalom és a rendkívül alacsony vadászati nyomás – együtt a kedvezőbb táplálkozási viszonyokkal meghozta eredményét. Ami elveszett az 1980-as években, az lassan visszatért. Ugyanakkor kétségtelen még a „bizalmatlanság” is a lilikek részéről. Ezzel magyarázható, hogy minden váratlan hatást – pl. extrém telet – túlreagálnak. Ennek voltunk tanúi 2002/2003 telén is.

A faj telelő populációja tehát mindenkor és azonnal alkalmazkodik a változó ökológiai adottságokhoz, ami számára stabilitást, túlélési esélynövekedést, ugyanakkor a terület vonatkozásában instabil helyzetet jelent. Ezen csak az ökoszisztéma tartós stabilitása – esetünkben stabilizálása – segíthet.

Fenológia, a vonulás mintázata és az élőhely

Az első nagy lilikek érkezése a Kárpát-medencébe szeptember közepére/végére tehető, novemberben/decemberben tetőzik számuk, télen egy részük D-re/DK-re vonul tovább, majd a tél végén kezdődő visszavonulással, márciusi tavaszi tetőzéssel, április elejéig az utolsók is elhagyják a Kárpát-medencét.

Vizsgálataink kezdeti időszakában – az 1980-as évek elején – a nagy lilikek első csapatai az Alföldön voltak észlelhetők, majd a nagy tömegek beérkezésével már a Dunántúlra is jutott belőlük. A tél beálltával alföldi, sekélyebb vizű éjszakázó területeik befagytak, így egy K-Ny irányú mozgás volt megfigyelhető a Dunántúl mélyebb vizű tavai és a Duna zátonyai irányába. Valószínűleg ez is régmúltból származó tradíció. Az 1980-as évek közepétől kimutatott száraz periódus és az erős vadászati nyomás hatását az állománycsökkenés mellett az is jelezte, hogy egyre több nagy lilik jelent meg Ny-Magyarországon, így ezen országrész részesedése a nagy lilik vonulásában és telelésében folyamatosan emelkedett.

A términtázaton kívül az időmintázatban is történt némi változás az elmúlt 20 évben. A trendvizsgálatok azt mutatták, hogy különösen az őszi időszakban, s ennek kapcsán a vadászati idény egészére vonatkoztatva is csökkent a Magyarországon megjelenő nagy lilikek mennyisége az alföldi területeken, ami visszajelezte a terület aktuálisan kedvezőtlen adottságait. Ezzel szemben minden más régiójában az országnak, és országos viszonylatban is növekedés volt tapasztalható. A nagy lilikek tehát érzékelték a vadászati nyomást és vagy későbbi beáramlással, vagy telelő területük áthelyezéssel kerülték ki a kedvezőtlen időszakot.

A Pannon régión belüli mozgást másodsorban az váltotta ki, hogy a nagy lilik a vonulási időszakban is kötődik a nedves, alacsony vegetációjú területekhez. Magyarországon az alföldi nedves gyepek, Nyugat-Európában pedig a tengerparti nedves, vagy mocsarasodó legelők legkedveltebb tartózkodási helyei. Telelőhelyein még szántóterületeken, tarlókon is rendszeresen előfordul. K- és Ny-Magyarországon végzett vizsgálatok szerint a nagy lilikek – a táplálékkínálat konjunktúrájának függvényében – 60-80 km, olykor 100 km-es távolságban található táplálkozó-területeket is felkerestek. Táplálkozó-helyként – a gyepeken kívül – elsősorban a kukorica tarlókat, a gabonavetéseket, a repcét, a szántásokat és napraforgó tarlókat részesítik előnyben. Ezek a területek pedig elsősorban Ny-Magyarországon álltak rendelkezésre.

A javuló környezeti állapotok hatására az 1990-es évek közepe óta megnőtt a nagy lilik jelentősége a Pannon-régióban vonuló vagy telelő libák között, különösen abban a helyzetben, amikor a vetési lúd beáramló állományainak csökkenését is kimutattuk.


Táplálkozás

A nagy lilik napi szükséglete – mint tudjuk – 650-800 g friss táplálék, ami 25%-a testtömegüknek. Fő táplálékát eredendően a fűfélék képezik mind a költőterületeken, mind a telelőterületeken. Ennek ellenére a Magyarországon 1947-1976 között gyűjtött madarak gyomortartalmai alapján a nagy lilikek leggyakoribb táplálékának a kukoricaszemet (71.9%) és a Festuca pseudovina levelét (60.4%) találta. Jelentős volt még az őszi búza magja és levele (18.8% és 33.8 %), a rizs magja (18.5%) és az Echinochloa crus-galli magja (13,8%). Ezt a fajta táplálékváltást mindenképpen az alkalmazkodóképesség jeleként tudjuk értékelni. Viszonylag gyakran vesz fel csigákat (Planorbis, Succinea, Helix spp.), amelyeket a gyepen talál, de ezeket valószínűleg zúzóanyag gyanánt eszi meg. A Fertő-tónál végzett 1990-1991. évi vizsgálatok ugyancsak a kukoricaszemek döntő jelentőségét mutatták, de sziki csenkesz helyett a termesztett őszi gabonák levelei szerepeltek, s a repcét is fogyasztotta. A magvak gyakorisága 73.9%, a leveleké 29.9% volt. A táplálkozó-területen nagy lilikek idejüknek jelentős részét töltik tényleges táplálkozással, különösen a vonulásban lévő csapatok esetében lehet nagy táplálkozási aktivitást megfigyelni.

Az rendszerváltást követő privatizáció (1995) után mezőgazdasági dekonjunktúra vette kezdetét Magyarországon, amely kiterjedt parlagterületekkel, kistáblás gazdálkodással volt jellemezhető, amely a táplálék kínálatban jelentős romlást eredményezett.

Védelem a Bölcs Hasznosítás révén

A libák terítékét elemezve 1970-2001 közötti 32 évben 3 jól elkülöníthető periódus mutatható ki.


(1) 1970-1985 között a teríték háromszorosára nőtt, 1985-ben meghaladta a 10 ezer példányt. A két vadászható faj területileg jól differenciálódott az ország K-i és Ny-i fele között. Magyarország Ny-i felén, a Dunántúlon lőtt vetési ludak a vadlúdteríték 50%-át, K-i felében, az Alföldön lőtt nagy lilikek annak ugyancsak 50%-át tették ki. Ez az arány 1983-ig nem változott, tartósan magas volt a nagy lilik hasznosítása az Alföldön főként a külföldi vadászvendégek által. A vadászati módokat és a teríték napi nagyságát még nem szabályozta hatékonyan a törvény. A magas teríték mellett az éjszakázó-helyek állandó zavarása a nagy lilik telelő állományának csökkenését vonta maga után. Ekkor nőtt meg ugrásszerűen a Pontuszi-régióban telelő nagy lilikek mennyisége. 1984-1985-ben a nagy lilikek aránya az összes teríték növekedése mellett 20%-ra csökkent.

(2) 1986-1993 között a teríték jelentősen, mintegy felére, 4700 példányra esett vissza, úgy hogy a periódus végére mindössze 200 nagy liliket lőttek egész Magyarországon. Ekkor tett javaslatot Magyar Vízivad Kutató Csoportunk a nagy lilik vadászatának engedélyhez kötésére. 1992-től egyébként ugyancsak javaslatunkra a libafajok vadászati teríték-statisztikáját faji bontásban rögzítik.

(3) 1994-2001 között a teríték a vetési lúd és az összes liba vonatkozásában enyhe csökkenést, a nagy lilik esetében emelkedést mutatott. Mint említettük, erre az időszakra vonatkozóan már rendelkezünk a két faj tényleges terítéknagyságaival. A teríték zömét kezdetben – a nagy lilik visszafogott hasznosítása miatt – a vetési lúd tette ki. 1998-tól kezdődően – összhangban az emelkedő egyedszámmal és a károkozással – megnőtt a kiadott vadászati engedélyek száma. Érdemes tudni ennek megítéléséhez, hogy Magyarországon 1995 után kezdődött a mezőgazdasági területek privatizációja, ami által emelkedett a területek kárérzékenysége. (A kisbirtokot érintő eseti libakárosítás gazdasági következményei erőteljesebbek, mint azt a nagybirtokok esetében tapasztaltuk.). A periódus utolsó két évében a vetési lúd teríték a felére esett vissza, ami visszatükrözi a vetési lúd telelő populációjának csökkenését.

A kérdés mindezek ismeretében már csak az, hogy hogyan viszonyul a telelésre megjelenő libák mennyiségéhez a hasznosítás nagysága. Ehhez először tekintsük át a két vadászható faj állomány- és hasznosítás-dinamikáját. Első megállapításunk mindjárt az, hogy a két diagramm lefutása nem azonos, azaz a növekvő egyedszám, nem vagy csak kis mértékben vonta maga után a teríték növekedését, míg az egyedszám csökkenés rendszerint megmutatkozott a teríték csökkenésében is. Különösen jól látszik ez az 1993 előtti időszakban, amikor a napi teríték limit nem tompította a mennyiségi követést. Jól látható az is, hogy a nagy lilik becsült és terítékre hozott mennyisége hogyan változott a vadászati szabályozás pozitív hatásaként. Vizsgáljuk meg ezen összefüggéseket az egyaránt korrekt állomány és terítékadatokkal jellemezhető 1992-2001 közötti, egyúttal jelenős változásokat mutató időszakban!

A nagy lilik esetében ugyancsak egyértelmű összefüggés adódott az állomány és a teríték nagysága között országos szinten és az Észak-Dunántúlon. A Dél-Dunántúlon, ahol kis területen koncentrálódva, illetve Közép-Magyarországon és a Tiszántúlon, ahol ugyan nagy elterjedésben, de azon belül ugyancsak koncentrálódva jelent meg a nagy lilik, jól érvényesült a napi teríték limit hatása, azaz az állománynövekedés a hasznosítás stagnálását, vagy csökkenését eredményezte.

Mielőtt a hasznosításra vonatkozó végső konklúziót meghoznánk még egy mutató vizsgálata elkerülhetetlen, nevezetesen a becsült tetőző mennyiség és a teríték közti arány.

A nagy lilik esetében a teríték nagyságát alapvetően a károkozás veszélyével arányos engedélykiadás határozza meg, amelyet tovább szigorít az ebben az esetben is érvényes napi terítéklimit. Ennek megfelelően az 1992-ben érvényes 5,5%-os hasznosítás az 1993-ban életbelépő szigorítás után 0,4%-ra esett vissza, ami aztán lassan emelkedett 4,3%-ig. Ennek a mértéke tehát messze alacsonyabb a faj átlagos reprodukciós rátájánál.

Az 1993-ban életbe lépett új vadlúdvadászati szabályozás azonban nemcsak a vadászati módokban és a teríték limitben teremtett új helyzetet Magyarországon, hanem az ún. kíméleti területek hálózatának kialakításával is. Javaslatunkra akkor 10, ma 40 ilyen terület van Magyarországon, olyan, ahol magán a területen és 1 km-es körzetében vadászati tilalom van. Ezzel a módszerrel – a vadlúd védelem szempontjai szerint elengedhetetlen módon – valamennyi fontos éjszakázó-hely kímélete megvalósult. E területeknek a vadludak igényeit kielégítő ökológiai adottságait ráadásul élőhely-gazdálkodási módszerekkel szükség szerint fokozzák.


Mindezek alapján előadásom végén nyugodtan kijelenthetem, hogy – összhangban a Bonni Konvenció és az AEWA ajánlásaival – Magyarországon a nagy lilik védelme és vadászata valóban a bölcs hasznosítás (wise use) szellemében történik.



1 Bemutatva 2004. Március 6-án, Ogyesszában (Ukrajna), a Wetlands International Goose Specialist Group „GOOSE 2004” 8. Nemzetközi Szimpóziumán






Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©azrefs.org 2016
rəhbərliyinə müraciət

    Ana səhifə